Juhász Zsuzsanna: Szelekció

Nem tudom, nem tudom, tényleg. Fogalmam sincs, hogy működik a lélek, de az biztos.
Hogy olyan jézusszerű, hagyja, hogy bármit ráfogjunk. De tényleg, nem lehet, hogy azért vásárolok annyiszor belsőséget, mert meg akarom nyugtatni magam.
Újra és újra, hogy filléres dolgok ezek, látod. Jut majd nekem is szerv, ha kell. Mert nem lehet, hogy ezek a sorban vásárolt szívek és vesék, és olykor tüdők a remény belső szervei. Hogy kapok én is, minden további nélkül. Akkor is, ha öreg vagyok. Bár azt mondta a hentes.
A vesét inkább kutyáknak veszik. Pedig jól megpucolva jó kis vadast lehet csinálni belőle.
És akkor mibe is telne nekik megajándékozni engem még pár szép évvel. És ne mondd, ne emlékeztess, hogy hetven fölött ki van adva az orvosoknak, hogy ne nagyon mentegessenek. Hogy annyi éve van ez így már, hogy hetven feletti beteget nem is bánata már az orvosnak. Hanem dicsősége. Hogy jóformán ezzel a rengeteg öreggel megnyomorított, éhbérért dolgozó társadalomnak még jót is tesz.
És te,itt mintha az orvosok már annak se örülnének, ha nem vetetik el a Down-kóros magzatokat. Szóval te, itt nagyon ügyelnek már rá, hogy ne legyen olyan sok eltartott.
Bár addig még van öt évem. Hogy mint egy életre nem való koraszülöttet elkülönítsenek, és hagyjanak magamtól elmúlni.
Holott ez, ez a társadalom kezd egyre koraszülöttebb lenni. Barbárabb, egyre barbárabb.
Mintha folytonos menekülésben lennénk, és beteget, gyengét, öreget nem vihetnénk magunkkal.
Mennek is tényleg, tömegével innen a fiatalok…

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Juhász Zsuzsanna: És akkor…