VERS

Köves István: Virágének

Vörösen izzanak a lonc bogyói kinn az erdőn,
csak a csalán, a bodza, a kecskerágó
lesi most onnan, a kerítésünk felöl,
Hova lettek a kertből a versek?
Hulló szirmok súlytalan tánca,
billegető bibék, szélhordta szárak közt
tétován topogva tátognak a tulipánok,
rebbenő szirmú elfajzott orchideák,
vérbő rózsák, lenge liliomok sorban
beleszerelmesednek a csélcsap mogyoróbokorba,
zömök petúniák fölé csüngő begóniák,
parasztmuskátlik, szomjazó legyezővirágok.
Hóbortosan harangoznak a fürtös fuksziák,
az enciánfa kerekded levelei alól ártatlan
kiragyognak ibolyakék virágocskái,
nyugton guggoló zsályák lesik,
szarkaláb, szellőrózsa, csillagfürt félrehajolva hallgat,
kuszán kúszik a csillagjázmin,
ring a sok rezgő torkú rozmaring,
harsog az angyaltrombita a kiskapu felett,
hortenzia, szerelemvirág vágyillatot páráll,
berkenye, boróka, szeder, borbolya, áfonya, málna,
hibiszkusz, bazsalikom, kakukkfű, mályva
táncához harangoz a szélben a csengőbojt,
közbecsendít félbe a fényes fürtű rojtosvirág,
s a búbánatos rebarbara felől se jön válasz:
Hova lettek a kertből a versek?
Anyám virágai némán kuncognak az ablak alatt.