megépült minden út bejárod
utánad semmi nem marad
rakott boglyák óráid
bálázatlanok maradnak
megépít minden út bejárjad
összetört aprózott salak a kívánság
kezeidben össze leszek gyűjtve
inged ujja vagyok szívedig feltűrve
utánad minden itt marad
az ott ha jártál ott magába roskad
dimenziótlan kromoszómanélküli
lány és fiú minden ami helytelen
csak a szándék építi házát fejünk fölé
nem látja be hogy hasztalan melleden
verdesem rugdosom ajtóit fesztelen
gyanútlan konokság gyermekségem
anyát és apát követelt bennem
elhallgattatom gyónatlanul dacom
irigységét a menny kapujához vetem
már nem bánt hogy őszintén szerettem
már nem bánt hogy őszintén utáltam
fűre fára hegyre mászva bokrot kiabáltam
szájpenészes fohászaimba kötöztem Istent
emberképűnek hazudtam magamat szeressem
leszámolt minden út bejárta
utána semmi nem maradt
rakott boglyák óráim
bálázatlan maradok
Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?