a szabadság, mint mém – tanulmány,
avagy
a sehonnétjött bennszülött
crusoe a véletlen parton –
homokba fúlt arccal heversz:
nem tudva, otthonoddá lett az idő, ez örök tengerverés.
hűlő homokkal torkodig –
hányféle múlt vetett ide, múltidő és majd-idő:
a jelenidejű semmibe?
szemhéjad alá sár tapad,
érkeztél rejtett jövővel.
országod volt minden negáció,
szavad
voltak indulat, gyász
és sejtett ráció.
most, e váratlan parton,
– gyöngy-szilánkkal bérelt hajó-
törött –
az arcod alá feszült víztükörben rezgő
arcképed kettétöröd,
ahogy rászakad lélegzeted.
szád szélén buborék-csöppön játszadoz
a szivárvány-szilárd mulandóság,
huncutul ring és arcodba vág a jóság:
félszavak voltak volt-korod,
utalások, csak elejtett félmondatok a szózatok.
Dadogta a szív, amit dadoghatott.
az volt a múlt. ez itt a valóság.
hajóra szálltál vesztve mindent:
bolond és hiszékeny voltál bizony.
azt mondják, nyolcvankilenc volt
a szabadság,
a szemedbe húzott horizon.
most lett gyerekkorod aluvó réme,
rádszól a bába: mikéne?
vagy mára mindenki igazi méme:
(ahogy az ősz a sóhajtó levelet az ágtól:
szabadíts meg a szabadságtól!)
vagy már csak önmagad reménye.
crusoe, te vagy a kiszámolt egyetlen.
főhős vagy, méme a maradásnak.
Szakítsd ki arcod a sárból,
állj fel, előtted a szigetnyi ország,
indulj, crusoe, itt a kiszabott szabadság.
magadtól kapod. ki mástól?
Fábián István legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
