Csikai Gábor: Az átkom elrohan

életigenlő csendben laknak a fény születését

  várók, mégse lehet tépni a fergeteget,

mert a napok felrobbantak már, míg a ma kését

  megmártotta az ég bennem, ez éppen elég

arra, hogy elvágják az eret fájó kezeimben,

  és ha kifolyna a vér, álmot mégse remél

senki, csak én próbálok jutni ma messzire innen,

  arra, hol árva a táj, ám ott élni muszáj

fáradt reggeleken, széthulló, furcsa napokban

  próbálok ma tovább jutni, de roppan a láb,

mégis menni szeretnék, mint ahogy élni se jobban

  nem megy, sem szebben, fátyla ha fellebben

árnyas időknek, megrémülten elrohan átkom

  őt már nem követem, lassan feltöretem

én mindazt, ami pókhálóként végül is átfon,

  s égeti lelkeimet, bár sose értheti meg

Csikai Gábor verse legutóbb a Szöveten:

Csikai Gábor: Egy új ég alatt