KUTYAZSÍR
Élt egyszer egy cigány javasasszony, aki még a széttört tojáshéjból is tudott jósolni. De csak a parasztoknak jósolhatott, romáknak ezt nem tehette.
Egyszer aztán egyik napról a másikra lebetegedett. Elfelejtettem mondani, hogy ennek a javasasszonynak reumásak voltak a lábai. Ej, annyira kínozta a reuma, hogy egész nap csak nyögött. Másnap már alig tudott járni. Jöttek a parasztok, hogy jósoljon nekik, de ő a fájdalomtól jósolni sem tudott, hát üzent velük a legöregebb vajákos cigányasszonynak, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg. Szaladtak a parasztok a vajákoshoz, jöjjön gyorsan, és segítsen a javasasszonyon, mert nem tud nekik jósolni.
Jött is a vajákos cigányasszony. Tudott egy nagyon hatásos, titkos gyógyírről.
Titokban kutyazsírt pirított, cigány kenyérre, bodagra kente, és megkínálta vele a beteget:
– Törjél csak belőle lelkem, egyél.
Ette, eszegette a javasasszony a zsíros bodagot.
– Ejnye, de finom ez a zsír! Miféle zsír ez? – kérdezte a vajákos asszonyt.
– Azt meg nem mondhatom – felelte a vajákos. – Mert akkor nem lesz hatása. Egyed csak, ettől meggyógyulsz.
A javasasszonynak harmadnapra kutya baja lett. Ki is ment az udvarra, szétnézett a jószág körül. Minden rendben volt, csak azt furcsállotta, hogy nincs meg a kutyája.
Kereste mindenhol, még a tyúkólba is bekukkantott, hívogatta a kutyát, de nem találta sehol. Hát egyszer csak a ganajrakáshoz tévedt, oda volt dobva a kutya bőre.
Átkozódni kezdett a javasasszony, mint az oláhcigányok:
– A madárijesztő kalapjából öntsék ki az eszét annak, aki ezt cselekedte! – hajtogatta egyfolytában.
Úgy tudom, a vajákos cigányasszonnyal a mai napig nem történt ilyesmi. De az bizonyos, hogy abban a faluban azóta egyetlen sánta sincs.
CINIGE
Hol volt, hol nem volt, élt Nádszegen egy cigány házaspár, de nem született gyerekük. Hej, sokat búsultak emiatt. Egyszer azt hallották, hogy van Tallóson, a szomszéd faluban egy vajákos asszony, aki tanácsot tudna nekik adni ez ügyben. El is mentek hozzá.
Azt mondta az idős asszony:
– Igyál, lányom, palástfű- és málnalevél teát, te pedig fiam, nézd meg a rostát meg a szűrőt, nincs-e berakodva, s ne egyél szóját pirítva, bármennyire is szereted.
Így is történt. Az asszony ezután egy álló hétig mást sem ivott, mint palástfű- és málnalevél teát. Az ember jól megnézte a rostát meg a szűrőt, hát egyik sem volt berakodva. Nagyon szerette a szóját pirítva, de ellenállt neki, egy szemet sem evett belőle többé.
Kilenc hónap múlva megszületett a kisfiuk, burokban. Előtte az apa kivette a fejszéből és a lapátból a nyelet, hogy könnyű legyen a szülés. Nem is vajúdott az asszony fél óránál többet, máris világra jött a gyerek. A bábaasszony rögtön megjegyezte:
– Burokban világra jönni szerencsét jelent! Ráadásul hosszúak a gyermek ujjai, vagyis cigányprímás lesz belőle, akárcsak a híres Bihari Jánosból.
A gyereket Cinigének nevezték el a szülei. Mikor olyan öt-hat éves lett, az apja készített neki egy hegedűt.
Egyszer elment a fiú a hegedűvel a közeli Kis-Dunához. Abban éppen tündérek fürödtek, meg egy táltos.
Amikor kimentek a kicsi szigetre, egy bigecsre szárítkozni, énekelni kezdtek, de nem volt, aki kísérje őket. Még a szél sem fújt, hogy megrezegtette volna a szárazabb fűszálakat. Cinige gondolt egy nagyot, s elkezdett hegedülni. Olyan szépen muzsikált, mint amilyen gyönyörűen a tündérek dalolásztok.
– Jöjjön elő, aki a bokor mögött hegedül! – szólalt meg ekkor az egyik tündér. Az pedig nem volt más, mint Tündér Ilona, a királynő.
A kisfiú előbújt a bokor mögül, és szégyenlősen mondta:
– Én bátorkodtam kísérni az énekeket, de sajnos, csak két húrja van a hegedűmnek, s a vonó is rizige-rozoga. Elnézést, ha megbántottam valamelyiküket.
– Ellenkezőleg! – mondta a tündérek királynője. – Meg is jutalmazlak a gyönyörű muzsikálásért. Tedd a hegedűdre a húrok helyett ezt a néhány hajszálamat, a vonódra meg lószőrt adok a táltos paripám farkincájából. Meglásd, te leszel a leghíresebb cigányprímás az egész országban.
Pontosan így is lett.
Amikor Cinige éjjel a szabad ég alatt hegedült, az angyalok a csillagokon ülve szájtátva hallgatták. A cigányok istene meg ilyenkor dobnak nézte a teliholdat, kidobolta rajta, hogy égi zenét akar, hát tessék az angyaloknak Nádszeg és Királyrév felett énekelni.
KENYÉRBÉLVIRÁG
A földkerekség legügyesebb és legőszintébb udvardi cigány kártya- és tenyérjósnőjét még a mennyországban is ismerik, nem beszélve a pokolról. Azok, akik elmennek hozzá, és hisznek a tudományában, meghallgatják a jövendöléseit, azon nyomban el is felejtik, mit mondott nekik.
Viszont amikor megbetegszik, vagy meghal valaki a rokonságban, rájönnek, hogy ezt már egyszer megjövendölték nekik.
Akik pedig nem hisznek a jóslat erejében, csupán kíváncsiságból keresik fel az öregasszonyt, azok nem felejtik el a hallottakat, mindent készpénznek vesznek, előre rettegnek, így be is vonzzák a bajt.
Egyszer a cigányasszony megjósolta a szomszédasszonyának, hogy meg fogja látogatni a falu felakasztott haramiája. Az meg akkorát nevetett ezen, hogy a pogácsa, amit éppen evett, azonnal cigányútra tévedt, hát kis híján megfulladt az a szomszédasszony a kacagástól. Másnap kiment a temetőbe, egy fejfa nélküli sírról leszakított egy kenyérbélvirágot, hiszen az zsírban kisütve segít a bőrviszketésen.
Igen ám, de éjjel csizmakopogásra ébredt. Nem csoda, hisz az a virág éppen annak a kegyetlen haramiának a sírjáról való volt. Míg élt, úgy rettegett tőle mindenki, hogy még a sarkantyús csizmája se kellett volna senkinek.
Az asszony kiugrott az ágyból, és lélekszakadva menekült. Kiugrott az ablakon, rohant egyenest a templomba. Úgy berontott az ajtón, hogy a szenteket is felébresztette. Bebújt az egyik pad alá, ott lapult reggelig.
A haramia meg közben megtalálta a kenyérbélvirágos kenőcsöt az asszony szobájában.
– Ez az! – kiáltotta. – Már mióta viszket a bőröm… kemény az a koporsó, a fenébe.
Azzal kenegetni kezdte magát a kenőccsel. Csak kente, kente magára, míg az összes el nem fogyott.
Aztán úgy gondolta, visszatér a sírjába, mielőtt megvirrad.
El is indult a temető felé.
De mivel haramia volt, a legélesebb csurit, vagyis a kést elvitte magával.
Jobb, ha nem sétálsz éjszaka, elkaphat a haramia.
(Csallóközi és mátyusföldi gyűjtések)
Fellinger Károly meséi korábban a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?