Fellinger Károly: Halloween

Pár éve, végigjárva
halottak napján a temetőt,
anyám az egyik síron
néhány dísztököt fedezett fel
a krizantémok között.
Gyönyörűek voltak,
az idő megkímélte őket,
nem fagytak el,
valahogy beleillenek a képbe,
gondoltam magamban,
s nem kértem ki magamnak,
ahogy a halottak sem.

Mára a mindenszenteki
dekorációk gyakori eleme lett a tök,
igazi, faragott töklámpást, benne
égő gyertyával is látni
egyes sírokon.
A félős gyerekek a sötétben,
ezek láttán, mintha
megnyugodnának,
mintha otthonosabban éreznék
magukat a temetőt járva,
mintha minden sír
a helyére kerülne.

Tizenéves gyerekként,
amikor öcsémmel bejártuk a határt,
nevet adtunk a tóban lévő szigetnek,
a legmagasabb fának.
Nevet adtunk, de olyat, ami
az olvasmányainkban szerepelt,
s a sziget lett természetesen
a Kincses sziget, a legmagasabb fa
meg az Égig érő.

Minden változásra van ítélve,
hogy fennmaradjon,
akkor is, ha más
a küldetése.

Fellinger Károly verse legutóbb a Szöveten: