Lement a vers gondolta ez éppen neki való idő
letérkövezett múlt letérkövezett jövő
körülnéz mit lehetne ma és hogyan
nagyobb baj botrány nélkül esetleg
nem megbámulva senki jászolelhagyót csak
úgy enjambementtel ment el levegőzni egyet
nagyot míg a többi jól nevelt akinek
harminc ezüstnél többre sose telt otthon
kavargatja a fölhabzó forró lencselevest
Csak a nemzeti dohánybolt ajtaja hívogatta
celofánfénnyel belépett hát s válogatott
maga még dohányzik kedves? miért?
kérdezte a kacér bolti özvegyasszony
csak ritkán mentegetődzött zavartan
a vers néha nagyon hiányzik tudja
mint lefagyott lábujjba a viszketés
a mozdulat előjön a megszokás
nagy úr ám nagyobb a félelemnél
Eddig felhúzott térddel oldalt feküdt
manapság inkább hanyatt akár a máglyán
ne legyen vita jobbra vagy balra fordul
még van néhány óra az évből még
menetelnek idefele a holtak kéklő ajakkal
merev léptekkel méri a vers a járdát
lábizmai rugóznak lazulnak-feszülnek
mint hídfeszítő acélsodronyok
de nem nagyon akar masírozni ütemre
Azt inkább hagyná a nemzetmentéses
bokacsattogtató menetdalosoknak
indulat indulós vonulásuk nyomán
fénylenek a füstölgő csatornafedelek
ebben a bomlott fűzőjű bakancsos országban
újra diplomás hajléktalanoktól és
elhasznált lányaiktól szaglik a város hol
félholt bamba zombik ténferegnek a téren s
eldobott tűhegyek fénylenek a bokrok alatt
A Himnusz után elhallgatott a város katatón
tétován szitálni kezdett fenyőillatú hópor
elsápadtak a fényfüzérek az oszlopokon
aggódni kezdett a vers magában az utcán
visszafordult föltámadt a szél is sziszegve
hazafelé indult kabátját mellén összefogva
köhög röhög itt mindenki a kutya is kovidos
talán mégis keresnek valahol gondolta remélte
helye betűre még megvan a tartalomjegyzékben
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
