Sziwery Balázs: Inszomnia

Remegve csüng az éjszaka az áthatolhatatlan magányon.
Az álommal küzdő torkából tépett ordítás és nyűszítő
sikítás lágy kutyahangon.
Fordul a fej, megtörik a párna,
felharsan a suhanó test éji harsonája,
majd a tavasz lágy rügyei simogatják tova.
El kell a léleknek pusztulnia?
Nagyon hosszú ez a pillanat.
Remegnek az éjszakai sziluettek.

Távoli vonat robog,
egyik világból át a másikba.
Majd egy füttyel nagyot harap a csendből.
A kéményből apró kis hangyák: lángok,
és kivillanó sötétkék kabátok esztelen táncot járnak a mozdonyban.
Fagyott kezű, halottsovány, sűrű szemöldökű, ráncba fekvő, uraktól remegő ember a fűtő,
ki most lángra veti önmagát.
A sötétben csak a hangok laknak,
és elhalt megnyugvással tovahalad a vonat.

Majd hirtelen kiomlik a szem, és fényes házába vágyva,
csikorogva zuhanna a pupilla-virág.
De tágra meredt lánc az éj,
sötét haját hiába küldi most szanaszét
a megfeketedett vaságyra.

Elnyújtott morgássá szelídült a hangja,
és sírva süvít át a puha paplanon.
Megadva magát az éji haldoklásnak,
csontos szemével pillantva meg a sötét mélyén a fényt.

2023. 11. 13

Sziwery Balázs verse legutóbb a Szöveten:

Sziwery Balázs: Foszlány