Fellinger Károly: Félárú

Tiszta az ég, foltokban ott a beázás
nyoma, a felhők alá vödröket rak a
hőség, Isten a lábát áztatja bennük,
visszapillantó tükör a felelősség.

Kibillenti a villanyoszlopot, ha nézed,
csak akkor nem, ha lámpája világít,
ha elosztod, amit ellophatnak tőled,
kiújul, mint csúz, egyensúlyérzéked.

A jó vers vagy labirintus, vagy kijárat,
a kezdetektől önnönmagát írja, a
költő azt hiszi, ha hipp-hopp eltüzeli,
elfelejti majd, pedig kívülről fújja.