Érvényesen, de nem megengedetten 
a víz idegenben, vasföldből ered 
hogy is lehet a neve az, ami végül 
ha a Fekete-tó a szülőöle: mocsárméh 
hogy is lehetnék az, ami vagyok 
ha eredetemre nem emlékezem 
csak arra, hogy egy darázs mászik 
mezítelen lábfejemen 
a semmiből érkezem, az elmosódott 
fényképek hazug idilljéből 
a víz csendesen csorog a híd alatt
dombok talpát csiklandja a folyó
végre önmaga valóságát éli
domolykó ugrik a szöcske után
a jelenlét valósága byroni spleent idéz
a szorongás oldódása nem hoz békét
de lassan partot ér billegő ladikom
nádas öleli át, bólogató gyékénybuzogány
befogadja a zöld vízű mennyország
fehér vitorlás köszönti az öböl túloldalán
tükörsima káprázatban öreg arcom nevet
hideg platántörzsnek döntöm a hátam
mézillatú dallamot hoz a pirkadat