Ridley Scott kultuszfilmje, a Szárnyas fejvadász, illetve folytatása, a Denis Villeneuve rendezte Szárnyas fejvadász 2049 juthat eszünkbe Szilasi László Saját élet című regényének bevezetője nyomán, amelyben úgy beszél irodalmi alteregójáról, mint egy sajátos, egyelőre üres emlékezetű „klóntermék”-ről.
A könyv háromrészes, a több mottót és a bevezetőt követő első, többnyire egyoldalas rövidprózákat tartalmazó fejezetét ezért úgy értelmezzük, mint a másolat, azaz a replikáns tudatának emlékekkel való feltöltését, ahol dokumentumokra, fényképekre hagyatkozó fragmentumok jelentik a személyiségalkotás építőkockáit.
Az Egy nap című, hét „alföldi történetet” tartalmazó, és az elsőnél sokkal rövidebb második fejezet jelenti az elkészült alkotást, a családregényt, amelynek szereplői között ott van Lacika is, akiről feltételezzük, hogy az első fejezetben egyes szám első személyben megszólaló elbeszélő alteregója: a kész „klóntermék”. Fontos mozzanat, hogy a bonyolult szerkezetű regény címe kiemeli a személyesség látószögét, a „saját élet” perspektíváját, mivel a pretextusként említett filmnarratívák hőseinek épp az okoz traumát, hogy nincsenek saját élményeik: mások emlékeit transzformálták a tudatukba, ami azt jelenti, hogy nem önálló személyiségek, csupán másolatok. Ezt a lehetőséget csak nagyon ritkán veti fel a konkrét reflexiókat és a hagyományokra, a más opusokra való ráíródást magától erősen távolító, a másokkal (például az Esterházy-opusszal) történő összevetést erőteljesen el is utasító író-elbeszélő.
A regénynek sajátos keretet adó könyv eleji számos mottó (Dosztojevszkijtől Pessoáig), illetve a könyv végi hivatkozások azonban mégiscsak tartalmaznak intertextuális utalásokat. A szöveget záró kép, az ismeretlen művész által a 16. században készített Rosso Fiorentino-másolat önmagában is duplum, de a megjelenített legenda, a Szaturnusz és Philüra-történet is az alakváltás, a más alakban való megjelenés példáját jelenti. Az újraírás és -alkotás még konkrétabb eljárásairól szól a könyvvégi jegyzet, amelyből megtudja, aki addig nem sejtette, hogy a regényben Tóth Cifra Zsuzsanna néven szereplő személy korai életrajza a Családáradás Logomár Magdolnájának életével azonos, miként Hencsei Lajos életútjának visszája is megjelenik a regényben. Keresztmama nyögése és krákogása viszont Ben Lerner Az iskola Topekában című regényéből „hallatszik át” a Saját életbe.
Ha az Egy nap című fejezetet nem mint – az emlékezeti térbe helyezett töredékekből sikeresen összeállt – családtörténeti narratívát kezeljük, igen nagy önfegyelemre van szükségünk, hogy végigolvassuk, mivel a hét rész – egy-egy hosszabb műfaj (többnyire a klasszikus elbeszélés és a novella) keretei között – ugyanazokat a történeteket mondja újra, amelyeknek részleteit az első rész fragmentumai tárták elénk. Ráadásul a „saját élet” több részletét (például a két házasság, illetve az énelbeszélő betegségének történetét) Szilasi Luther kutyái című 2018-as regényéből is ismerjük, sőt, egyes mozzanatai, így az érettségi találkozó jelenete – igaz, más kontextusban, és másféle szereplők perspektívájából-, de A harmadik híd című 2015-ben megjelent regényben is megjelentek.
A Saját élet a Békéscsaba külső kerületében, a Jaminában élő, paraszt és munkás felmenőkkel rendelkező, szlovák származású, a névmagyarosítás idején Szeszákból (mert nincs konkrét jelentése) Szilasivá (rugalmasabb fantáziával azért kapcsolhatunk hozzá értelmes kifejezéseket is, például a „szilfa”, a „szálfa” vagy a „szilaj” szavakat) lett család tagjainak életét beszéli el; az első részben a történet mozaikokra bontásával, a másodikban ezekből építve narratívát. Mind az én-, mind a második részben megszólaló kívülálló elbeszélő hangsúlyozza a család tagjainak „elkülönböződését” proli környezetüktől, ahol a polgári életvitelt és szemléletet a könyvtáros anya magatartása képviseli, az a törekvése, hogy a nagyon erős paraszti gyökerekkel és hagyományokkal felvértezett apát észrevétlen tapintatossággal („szőr mentén simogatással”) átnevelje. S ha ez a férje esetében nem is jár maradéktalan sikerrel, a három fiú értelmiségivé nevelésében, illetve környezete ilyen típusú átformálásában nagyrészt sikeresnek mondható. Ez csak kevés alkalommal vonható kétségbe.
Azt értjük, hogy az Alzheimer-kórról a múlt század hetvenes éveiben még nemigen lehettek ismereteik, s ezért részben érthető a család visszatetsző hozzáállása a sok galibát okozó, demens keresztmama ápolásához (bár az öregkori elbutuláshoz való humánus viszonyulásnak már akkor is voltak bevett normái). Különösen visszataszító és az említett polgári értékrendtől nagyon is távolító kép, ahogy az udvari szemét- vagy ganédombnál az anya egy erre a célra előkészített fadarabbal kapargatja le keresztmama pelenkáiról a szart.
(Magvető Könyvkiadó, Budapest, 2023)
(A cikk rövidített változata az Élet és Irodalom 2024. augusztus 1-jei számában, az Ex libris rovatban látott napvilágot.)
Bence Erika kritikája legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?