Erdei Péter: Költő után (Maksym Kryvtsov emlékére)
Költő után
Maksym Kryvtsov emlékére
Erdei Péter
Az utcán szitáló köd,
szórt fény,
a macskakő átkozottul csúszik,
a lábak sem bírják úgy,
mint régen.
A hős után haladsz csúszkálva,
miközben
esőféle dzsesszt dobol le válladra,
egy szürke felhő az égen.
Baktatsz emlék után,
a beton díszkövek cement közén
sárszerű sóderkosz szivárog ki –
vakmerően reméled
ha már az utcán nem,
legalább virtuálisan
a költőt utoléred.
Reggel van
friss délelőtt esetleg,
nagy, szürke
betonformák a placcon.
Ülsz egy padon,
nézed, hogy csúszkál
dinnyehéj a térnedves burkolaton.
Cipődön körül vékony,
szürke csík,
mint gépi, szórt lakkozás
mint festék.
Fakó vér az,
mi így szürkíti
háborús, mély sárban
az áldozat testét.
Behunyt szemmel érkezel,
a hivatal előtti téren
döglött galamb hever.
Értékes vagyok, gondolod.
Á, dehogy.
Háborúban csak hasznos tárgy vagy.
A fegyver meghosszabbítása,
célzó és elsütő szerkezet
(aztán meg bokortól bokorig gurítja majd a szél a fejedet).
Az emberek kipróbálják rajtad
gonoszságaik,
s ha azt hiszed, mind hősnek tartanak majd,
ne hidd
Erdei Péter verse legutóbb a Szöveten: