OktÉber
Tiba Patrik
Már harmadik napja csak ásunk. Mozgatjuk a talajt.
Világokat forgatunk fel, mintha nem lenne holnap.
Alattam ezer milliónyi élet, s én csupán, mint egy oszlop támasztom ásom nyelét.
Igyekszenek bújni, kúszni, csúszni egy már halott parcellán, mindezt csak az életükért.
Beton folyók veszik körbe a birtokot, unott, halott sodrás.
A távolban, a kék égboltban réz gépek morognak.
A kondenzcsíkok kottafüzete árnyékolja tarkóm.
Pirosló falevelek idézik fel a nyárban felejtett csókokat.
Művészi harmóniában követik egymást a palettán a smaragd és arany levelek.
Mohás tető, korhadt gerenda nyugaton. Mindez csak múlt, s ma mi is a részesei leszünk egy holnapnak.
Gesztenye szemű labrador szimatolja a vas kerítést. Ő is érzi. Percekig mér, rájött.
Hamarosan eljön az idő…
GYER’ IDE TE! Kiált rám egy megkeseredett hang.
Tiba Patrik verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?