Testszalag

Tóth Olivér

A lombok mögül mögém ólálkodó virágillat jár
Köntösödbe izzadt szemed vérfolyása volt már
Jaj hiába hallgattál el a tél előtt nincs nyugtod
Házat emelt és rombolt hited templomaikban
Azoknak akik szárnyaikat égették az oltárokon

Melleidre zuhogó szájjal küldött teremtésem
Sosem kóstolhatták hegyhidegségét az anyák
Glóriát ha emelt fejed felé kéz jajgattál értem
Avatatlan születések zavarták auráját a létnek
Lám születésem napján gyengélkedett a pokol

Kapuikat nyitották szeretetlenséged liliomait
Csokorba szedett nyelveket szelídít múlásod
Hantért küzd minden ember emeltfejű apák
Keresztjükre ha feszített testszalag táviratait
Csecsemőábrándban írod a megbékéléseket

Végül beláthatnád már agancságaiddal háltak
A hűség és önzetlenség vadjait tüzek csalják
Míg ártalmatlanná kasztrált tüdőd szusszanó
Szaporasága beporozza az eget a szántásokat
És kórék hablatyolnak anyaságáról bódulattal

Levélszáraiktól mint hálóingektől dohos a nyár
Kötelednek feszült kábaságával táncra késztet
Köldöködre vetett homlokodat szárítja ébreszt
Megkérdőjelezett nemzés virágágya a párnád
Hamvas szüzessége kísért a hajnalnak álmodj

Csipás remény takargat mint búzát az arató
Örömmel bélelt vackaikból kivágott erdőidre
Hozz gyógyulást lányon asszonyon feleségen
Anyátlanságuktól hidegült nővéreim holdak
Morzsolt parázs a szégyen levett rontás kár

A dombok mögül mögéd ólálkodó virágillat jár
Köntösömbe izzadt szemed vérfolyásom már
Hiába hallgattalak el a tél előtt nincs nyugtod
Hazát emelt és rombolt hited templomaikban
Oltárszárnyaikat égették őszült tömegsírokon