Ocsovai Ferenc: Á, dehogy

Ocsovai Ferenc

Á, dehogy

Kár most már azon filozofálni (vagy a tévé
előtt, a híreket hallgatva kocsmafilozofálni),
ki volt a hibás; hogy sokan nem mentünk el
szavazni és tüntetni, mert minek, mert nem
érdekelt minket, mert úgyis olyan jólétben
úszkáltunk vagy legalábbis elviselhető volt
az élet, ezért csöndben, szép lassan hagytuk,
hogy a fejünkre nőjenek ezek az uszító,
pulykavörösre felfúvódott, pöffeszkedő,
beszélő lufik Európa-szerte, sőt, világszerte,
akik először, mint homokozóban a gyerekek,
majd, mint fapuskával szaladgáló kisiskolások,
aztán mint buta, hormonoktól fűtött kamaszok
s a gyilkolászást tanuló éhes kis farkaskölykök
birkóztak egymással; most viszont vérre megy
a dolog, de nem azoknak vérére, akikére kellene
és a bakkecskeszarvú Pánik ilyenkor legrosszabb
tanácsadónk. A félelem pedig az elme gyilkosa,
ezt az ifjú Atreides hercegnek is megmondta
a Bene Gesserit a Dűnében, ezen dolgokat
pedig nem árt jól tudni, mert civilizációnk
összeomlása után talán mi is bennszülött
fremenek leszünk egy sivatagos bolygón,
akik a vízért hadakoznak – azért, mert mindent
elpusztítanak most, amikor pénzért, hatalomért,
egóért, sokkal jelentéktelenebb javakért zakatol
a háború. A homokférgek bármikor előbújhatnak
a mélyből, ha pedig nem tudjuk kordában tartani
és meglovagolni ezt az erőt, elszabadul a pokol,
ám legyint csak a sok szakértő s az utca embere,
a Nép is, hogy , á, dehogy, ilyen úgysem lesz”,
ahogy én is ezt mondtam ‘22 telén egy valenciai
macskaköves sikátor kellemes éttermi teraszán
gyönyörű lengyel sógornőmnek (akivel egész jól
össze is melegedtem) és a szép új mediterrán élet
küszöbén semmi kedvem nem volt ezzel foglalkozni,
arrogánsan mondván, én biztonságpolitikát tanultam
meg hidegháborút meg az Európai Unióról,
de azt elfelejtettem, hogy ilyet láttunk már,
akkor is azt mondták, többet nem lesz ilyen,
aztán, hogy mire a falevelek lehullanak meg
utána a dzsessz és a szving méla mámorában,
hogy úgysem lesz, mert megvéd a Népszövetség:
ez már egy felvilágosult, modern társadalom,
itt kérem már semmi barbár, eredendő gonosz
nem tombolhat; aztán a kölcsönösen biztosított
megsemmisítés rendszere, a kapitalista, piaci
interdependencia, az ENSZ, az EU, a NATO,
az Eurázsiai Unió, a Budapest memorandum,
a Varsói Szerződés 2.0., a mit tudom én, még mi,
aztán lám, most is mindannyian naivan elhisszük,
mert el akarjuk hinni, mert jobb inkább azt hinni
még pár napig, még pár óráig, hogy ,,ez csak
hadgyakorlat”, mint ahogy eddig is ,,csak”
különleges katonai műveletek zajlottak:
beavatkozás, intervenció, mert ha ilyen
szakszavakat használ az ember, akkor gyorsan
elfelejti, hogy felrobbantott, füstölgő épületek
romjai és szétlőtt holttestek terülnek el körbe,
mint egy leomlott kártyavár széttépett lapjai,
aztán eszembe jut, agyam barázdáiba csapódik,
mint egy eltévedt rakéta vagy zümmögő drón,
mint az Oresnyik, hogy nem: mondom, nem
lehet, mert a húgomék most vettek egy házat
a faluban, ráadásul nem messze anyáméktól,
nem, azt még fel kell újítani, azt nem fogják
lerombolni, azt márpedig nem rombolhatják le,
az emberek életét és álmait nem rombolhatják le
és nem hiszem el, hogy van az az átkozott pénz,
amiért azok a fizikusok és mérnökök, akik ezt
kitalálták, nyugodtan tudnak aludni, meg azok
a zsarnokok s diktátorok, akik parancsot adnak
meg az a tüzér, aki megnyomja végül a gombot,
hogy ők mind jól alszanak-e (jól alszik, V.?),
mert ennyire nem lehet mindenki vak, nem dughatja
homokba a fejét a homokférgek közé az Arrakison
és az nem lehet, hogy a XXI. század történelmébe
szeptember 11. után szeptember 12. is beleégjen,
á, dehogy, így meg is nyugszom egy pillanatra,
mert lehet, hogy valójában nem is ettől rettegek,
hanem a szüntelen örvényléstől, Kharübdisztől;
a fekete lyuk szingularitásától, a sűrű, szirupos,
kátrányos, forró csillagmagtól rettegek, amin csak
az enyhít, ha fuldoklás közben legurul pár korsó
a haverokkal, eljátszunk pár nótát a cimborákkal
vagy van egy építő, üdítő, őszinte beszélgetésem
valamelyik barátommal, aztán, mintha az Égből
pottyant meséket hallgatnánk, mondja egy kedves
bácsi hangja gitárral kísérve, hogy á, dehogy –
csak aztán nehogy más is pottyanjon az égből.

2025. szeptember 10.

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:

Ocsovai Ferenc: Hanyatlásban