Csák Gyöngyi

Asszonyok

Az első asszony

Eltévedtem, jajdult Lucifer karjaiban ébredve, sajnálta, hogy almára cserélte testét, vajon talpra állítja-e Ádám szerelme az édeni csöndbe, a csönd szentélyébe valaha visszahívja, legyenek egymással, egymásban a világ kezdete, felejtve a lopakodó sötét árnyakat?

A pszichológusnő

A szemben ülő férfi vádlón nézett rám, mintha orvosa lehetnék minden bajnak, szenvedésnek. Ne vagyok, ezennel kijelentem. Törődik-e valaki azzal, hogy bennem mi lakik, szorongástól meggyötört gyomromra, az arcomon szaporodó ráncokra. Gondol-e arra, hogy nem, van, amikor nem megy, hogy egyetlen porcikám sem akar részese lenni az ismeretlen szögű döntéseknek, nem akarom, hogy bárki támaszkodjon hátamnak.

Tanácstalan

Nagyon szeretem a zenét, elhatároztam, hogy komolyan nekilátok valami hangszeren tanulni. Gondolkodóba estem, melyik hangszert válasszam.

Mindenki pengetős, de leginkább közel áll szívemhez a hársfa, jó lenne azon játszani, bár fennkölt kicsit, de megvenni méregdrága, ingem-gatyám rámenne, ráadásul még méltó helye sem lehetne egy kicsi lakásban, szerepelni vele?

Ügyes-bajos lenne a szállítása. A zongora nem fog meg annyira, inkább rokona, az orgona, ám zenélésre módot csak templomban meg hangos hangversenyteremben adna.

A szolfézstanár javasolta a fúvósokat, a nőies fuvolát, a népies furulyát, a komoly oboát, de nem megy, túl gyatra a légzéstechnikám, gyakran elfogy a levegőm, talán a tüdőm is beteg, különben is ódzkodom minden idegen anyagtól, főleg a szájban, ellenállásom a fúvósokkal szemben semmi sem oldja.

Az ütősök durvák, hiába a ritmus, csak a menetelést juttatná eszembe, nagy háborúkban a virtust. Énekelnem kell, hiszen másom sincs, mint a saját hangom.