VERS

Farkas Arnold Levente: vonósnégyes

első oltár áll kifaragva
a mélyben az álom,
arca a holdnak a hajnal
kúszik a földön a fénye,
mert a vonósnégyest eljátsszák
tétova húron, méla
zenészek két hegedű egy brácsa
a cselló, látszata hangzik
templomkertben mintha
az élet, volna halálos
kottafüzetben hallgat a csönd
jel, jelzi a másik jelnek
az angyalt szárnyaszegetten

második oltár
templomkertben
játszik a gyermek,
durva vonósnégyes
szól tépi a fülbe
bemászó, dallam
a gondolat árnyát
templomot értelem
épít, név neve
szárnyaszegetten
dolgot névtelenül hint

harmadik oltár szent
zeneszerző
szerzi a művét,
kottapapíron
koppan a márvány
érteni vélem,
templomkert mélyén
játszik most méla
zenészek, csúf
csapata tréfás
dallamhang kúszik
az égre, vonja
vonósnégyes kétszer
négy nyolcban a kettő

négy pont oltár
ostobaságom
fekszik az ágon,
templomkertben
a kígyó bőrén
táncol a minta,
őszi levél hull
mintha az élet
volna halálom,
vonja vonósnégyes
hagyományba
a szép zene hangját,
csönd nyugalom
boldogság béke
a látszat a látszat

öt magas oltár
térdel a hóban
mint az ajándék,
templomkertbe
szivárog a dallam
vonja vonóját,
szent a vonósnégyes
mert négy meg három
az emlék, angyali
gyermek játszik
a bűnnel nincs
neki vétke

hat rest oltár
áldozat ádáz
volna valóság,
templomkertbe
vonósnégyesnek
hangja szivárog,
mindenen ott ül
a látszat látszata
mégse hiányzik,
csöndje homálynak
kényelem altat
félnivalókat

hét oltárról zengjen
a zsoltár névtelen árnyék,
templomkertben a kígyó
bőrén táncol a minta,
mintha vonósnégyesből
vonna ki húrt a vonója,
nincs többé bosszú és áldott
hála se nincs már, csönd
a zenéje az ősznek
a télen a tájra a hó
hull, mindenen ott ül
a látszat minden látszat
alázat, távolodom mint
néma igazság vess neki
ágyat, félek félni de tüstént
bátor félelem éget

harminchét oltár ég lángol
az erdei ösvény,
templomkertben elássa
a kincsét éjjel a fösvény,
hajnalban hangol majd
halkan a néma alázat,
megleli méla vonósnégyesnek
húrja a bánat, árnyékának
az őszi valóját névtelen
angyal, fekszik a földön
a gyermek az anyja
a szűz az arannyal

ez a negyvenegyedik vers
a barátságról, ne bízz meg
senkiben, templomkert mélyén
üres oltár, az egyik húr
fázik, de a vonósnégyes
játéka melegséggel tölt
el mégis, az illúziók
közül az lesz a valóság,
amelyik majdnem hihető

Farkas Arnold Levente verse legutóbb a Szöveten: