VERS

Lövei Sándor: Közeli felhő

Itt ház helyett lejtő van,
borulnak a fák
a völgy szája felé.
Nem kapaszkodik
a szikla sem,
csikordulva csúszik a meszes kő,
talpamban vannak a szilánkjai.
Itt ferdék lennének a falak,
kihajolnának az ablakok a
téglába vájt keretből.
Ha ledőlök a földre,
lefelé csúszik a testem,
alattam tiszta időben
szakadék mélyül.
Hiába hoznék ide házat, ablakot,
a kopár gerincen elfekvő ködre nyitható
ajtót,
a semmibe lépnék ki rajta.
Ha ébredne bennem a reggel,
az én házam lenne, amit a szakadék elnyel,
meztelen feküdnék a hegyen
s remélném, amit a madarak remélnek,
hogy ha házam nincsen,
támpontnak legalább közeli felhőm legyen.

Lövei Sándor verse legutóbb a Szöveten: