Lövei Sándor: Október végén
Ideje ősszé lenni,
derengő fa árnyékává,
havas túlvilággá.
Ideje ősszé lenni,
derengő fa árnyékává,
havas túlvilággá.
Ködben porladó horizonttá,
ahol minden madár
hópehellyé zsugorodik,
körömnyi felhő-szállá,
szemeden ülő párafolttá.
Az olvadásba tűnő telet megérem veled,
tócsák testes tükre később leszek,
csatakos gödörré később nemesedek.
Most még ősz van,
bor-pír levélen a nyár heve,
a szilva leve bódult cefre,
túlélő virágok isszák
a száradó gazban,
akikre darazsak jártak a hamvas tavaszban.
Most az ősz a sláger,
kárvalló varjas ösvény vezet fel a várba,
csillag, levél roncs a sárba taposva várja,
hogy a fagy konzerválja,
végül nem marad semmi,
ideje nekünk is ősszé lenni,
gyorsan téllé válni
havazó magaslattá,
űr-hideg teliholddá,
sötétté
világossá,
bolygóvá,
üstökössé,
mielőtt írmagunkkal
elszelel a véletlen
végtelen.
Lövei Sándor verse korábban a Szöveten: