Teremtőnk, szabadság diktátora!
Te a káoszt is rendként hozod
nekünk, mi pedig félünk bevallani,
hogy semmit sem értünk, amíg
egy üveglap felszínén csorog le
lelkünk, s testünk kapálózva zuhan.

Sosem láttunk, de ismerni vélünk.
Szemed: fény, ami táplál, és ha
belenézünk, el kell kapjuk fejünk.
Karod: néma űr, ami átkarol, mert
ha hiányzol, hiányod van velünk,
hogy segítsen a kínban. Azt hisszük

gyűlölnünk kell, hogy tényleg
remélhessünk, s ha így is teszünk,
bocsájtsd meg nekünk, hogy komor
szemekkel nézünk át rajtad olykor,
hisz nélküled, mint egy jól lakott
gyomor, üresek lennénk mi is

Maros Márk verse legutóbb a Szöveten:

Maros Márk: Szőnyeg