Maros Márk: Szőnyeg

Azt nézem, ami a padlónkon elterül,
tekintetem azon ugrándozik,
szeretném azt hinni, szőnyegünk,
merthogy azt figyelem, alatt
százéves titok hever, butaságokat
beszélsz, mondod nekem, mire
én megrendülök, hisz azt hittem,
csupán magamban gondolkodom,
úgy látszik, ezentúl óvatosabb kell,
hogy legyek a következő sorral,
de te már gyanakodsz is, látom,
miközben köröttem keringsz, akár
a bolygók, ki vagy te egyáltalán,
akartam gondolni, aztán mégse
tettem, de hogy le nem bukjak mégis,
egy röpke pillanatban, mikor nem
figyelsz, megragadom hirtelen
szőnyegünk sarkát és alásöpörlek
téged tegnapunk porával együtt, majd
a következő sorig száz évet várok.

Maros Márk verse legutóbb a Szöveten: