VERS

Lövei Sándor: Forró nyár

Térdre kényszerít a nyár,
nap-kohóba szálló búzakalász,
hajam szőkesége.
Kifakulok őszre, mint erdőségre
heveredett avar,
nem zavar, hogy véremet elissza a meleg,
csontjaim és löttyedt irhán felett
alkonyat mereng.
A hangoskodó ősz
kacatjai között
földbe költözött bogarakkal vackolok télre,
hogy megérje nyeszlett testem a tavaszt,
minden ravasz állat elől elbújok én,
ha szeretnél,
megkeresnél,
cipőd orrával rugdosd a jeges almot áprilisban,
s ha felismersz, hozzád eljutottam,
kiserkenő vad-hajtásként
eléd állok,
többet, mint hogy téged lássalak
kikeletkor, nem is kivánok.

Lövei Sándor verse legutóbb a Szöveten: