Mit nekünk Isten
elterelő botja,
amíg a végszókra
új szavak nyílnak,
csupa virág a szánk…

Töredezik, szétesik lassan
akár a folyókon tavasszal
megolvad alattunk az idő
sodródó jégtömbje,
érezni a halál
jeges lehelletét.

Már nem sétálunk komótosan
bele egy vörös alkonyatba-

mire a lélek még igent mondana
megtiltja az elménk.,.

Süvöltő, borzas farkas a tenger:
világtalan jövő felé sodródnak
szürke hullámain a szürkén
reszkető hajók—

Lesz-e még tavasz
madárdallal virággal,
fénnyel kínáló?