Emlékek kopognak bennem mindenféle szólamban
Mint „olcsó hasonlatban” esőcseppek a bádogtetőn
Kékben fémesen csillogó arcok tekintetüket feledve lapulnak
Valahol egy lélek-óceán lepte mélységben
Szenvtelenül
Mindent behálóznak az elfeledett utcák
Vakablakok bámulnak a semmibe némán
Csendesen kúszik az idő tovább és tovább
Az élet-léthez kötött kötelek szanaszét lengve foszlanak
Egy végleg eltemetett bárkában lomhán unatkoznak
Gyámoltalanul
Ez az egész talán nem is lehet más
Mint végső feledésbe tartó feloszlás
Se értelmezés se indoklás
Csordogáló némaságban felkiáltó sikoly
Tán csak jelenés vagy halakra lecsapó sirály
Összegyűrt álmok mint hervadó virágok
Várnak megfogant csodát