Talán a fennálló „tények” az okai annak, hogy a női szenvedéstörténetnek „létezik” afféle elfogadott jelenléte, egy teljesen egyszerű tény miatt: mert nő.
Nagyjából akármerre tekint az ember, ködös villanásoknak tetszenek, hiszen a helyzetünk tüzetesen megváltozott egy éjszaka alatt. A legnagyobb szükséglet iránti aggodalom is teljesen tovaszállt, hiszen nincs értelme sajnos, hogy pánikoljon az ember. Lehetetlen, hogy meglegyen. Ebből kiindulva igazán érdekesnek tartom ezt az egész falkát (talán?) próbálkozni, mikor nyilvánvalóan nem épp egy kívánatos döntéshozatal előtt állunk: egészség vagy pénz? Ez lenne az eldöntendő. Endő. Jól hangzik. Amint egyfajta feltételes mód jelentkezik, hát, azon, gondolom, nevetni sem lehet.
Eszerint van még néhány falkatag, elkeseredett reménykedő, hiszen ezt most így nem is tudnám kitalálni, aki „hisz” valamiben, és ez így rendben is van. Ugyanakkor a rangsorban felfelé vezető létrán nincsenek deszkák, nincs mire lépni, így csak szegény ott vájúdik lógva lefelé, na ’akkó most mi lögyön’; mindhiába. Munkát keres, majd robotol. Hiszen tisztességes módon elhelyezkedni le he tet len, és most ismét megjelenik az előbbi kérdés, de muszáj valamit, így olcsón is meg lehet élni, mondja a Bá.
Olykor szaggatottan műdik minden, és ez mind a: dep resz szi ó. De nincs hely a pszichiátrián, ugyanis máshol is dolgozik, itt nincs időpont, mondják minden alkalommal (a legelső két éve volt), így muszáj „amott” fizetni, de neked nincs, ugyanis hogy is lenne (!?), így maradsz beteg és ostoba. Plusz dolgozol.
Életfilozófia ez természetesen, méghozzá azonnal elvetett, ugyanis én Nő vagyok. Micsoda trendi dolog. Hűha. Ugye. az elme nagyon kevés százalékát használjuk; ez lenne a bizonyíték. De ki vagyok én, hogy ítélkezzem?!
Megmaradok abban az elfogadott racionalista elvben, hogy a nő kezd feltörekedni. De, mondjuk, így is van: fenn, a ranglétán több „Nő” is megjelent, így kizárólagos kérdés(ek)nek felmerülnie tilos.
Az ember, amikor már korban van, azt mondják: ideje elkezdenie a saját fejével gondolkodnia. (Na, de ez kire vonatkozik?) Ebbe természetesen beleillik az a hosszas gondolatmenet, hogy a felmenőink nagyjából egy nagyon nem átlagos korban már a házas életüket élték, mi pedig még az utolsó vizsgáinkat sem tudjuk lerakni. Itt nem lehet tudni, hogy mi a gond. Igaz? Csupa ravasz kis gondolat tudna felmerülni, de….
Egyszóval: minden a legnagyobb rendben van!
Vélemény, hozzászólás?