VERS

Csikai Gábor: Toldi-mozaik

Mintha pásztortűz ég őszi éjszakákon,
Lódobogás hallék, elrepült az álom,
Még így sem sokáig tartott szunnyadása:
„Hé, paraszt, melyik út megyen itt Budára?”
S amint visszafelé méne, mendegéle,
neki már a világ s törvény szerint vége.
Sisakellenzője le vagyon bocsátva,
Rémítőt sikkantott és a port kapálta.

Hasztalan leskődött ott az édes álom,
nem terem ma párja hetedhét országon.
Nyelve a szájában meg nem tudna férni,
káromkodik csúnyán, a magyart böcsmérli.
S végigönté a bort a szoba földjére,
hányféle dolgok nem jutottak eszébe!
Majd az édesanyja képét odahagyva,
ez még csak mehetne, de most jő a nagyja.

Mint a hímszarvas, kit vadász sérte nyíllal,
vagy erőt vesz rajta, vagy keze miatt hal.
Hagyd el kérlek, hagyd el, e fájós beszédet,
mindenik derít rá egy mosolygó képet.
Most mintha valami ötlenék eszébe:
Széles utca a víz, ember a sövénye,
bársonnyal bevonva arannyal áttörve
dicső híre-neve fennmaradt örökre.

Csikai Gábor legutóbb a Szöveten: