hajamon nincs már szén szín – szívemből
kiürültek a gyúlékony titkok
parázsnéma már rajtam az a száj
mely egykor vad teóriát izzott
ha piszkolódott bennem a derű
koszos hitem mosta a népmese
lapulva a kor függönye mögött
fénylett a naivság mindkét szeme
rongyos régi szenvedélyek alól
ki-kivillannak combok és térdek
megmaradt megannyi versfülkében
ölelgetnek a ’nyolcvanas évek
a génporondon micsoda négyes
Szalonta Vésztő Gyula Szeghalom
serceg pár utca dúdol néhány tér
dallamuk gyakran hallgatom
Magyari Barna verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?