VERS

Farkas Arnold Levente: Egy másik

Délelőtt Ewen Kerépol
fájdalmat okoz a halnak,
aztán az éjszakát mégis
a kastélyban tölti. Talán

abban reménykedik, hogy nem
marad el méltó jutalma.
Az óriások szenvedést
okoznak a molnárnak, mert

szenvedés nélkül változás
nem létezik. Angolnából
változik naphercegnővé

a lány. A portugál király
fiát elűzik, hazája
partjainál újra kiköt.

Abjatár lelke fekete, Dávid
király tenyerében össze-
futnak a gondolatok, élet,
szerencse, sors, az a jó a vers-
írásban, hogy a végtelen
közepén kezdi el a semmiből
aláereszkedő toll, szemeket
rajzol, aki sírni tud, felsebzi
bőrét a fájdalom, halott
madarak röpte az égen.

Abjatár lelke hófehér, Dávid
király tenyerében összefutnak
a vonalak, a mi ezeréves
hazánkban rengeteg múlt van,
ami bennünket összeköt, de
valaki máshogy másolja
a másolatot, szükségünk
van a hallgatásra, mert nincs
két egyforma némaság, halott
madarak kertje szárnyaid között.

Abjatár majdhogynem bevizelt, túl
hosszúra nyúlt a szertartás, talán
alkonyat, azt gondolta, tartani
tudja a csorogni vágyó folyót,
míg a láthatatlan dolgokkal meg
lehet etetni a látszatot, nincs
két egyforma hallgatás, patakra
cserélem a folyót, a csorogni
vágyó gondolat alaktalan, mint
a tenger, formát ölt a gondolat.

Csókot adott a hercegnő
Ewen Kerépolnak. A csók
csónak. Átevez a túlsó
partra a boldogtalan. Nem

felejti el a molnár, hogy
a hercegnő angolna volt.
Amikor visszaváltozott,
a palota pincéjében

három hordó hallgatott. Bor
az egyik, a másik arany,
holdezüst a harmadik. Míg

a molnár a parton alszik,
a hercegnő a folyóról
álmodik. Nincs többé magány.

Az új lakó barátja volt a múlt,
a szíve tájékán a szíve szúrt,
lehettem volna Abjatár, a hű,
főpapnak lenni mégsem egyszerű,
az új lakóról szól az énekem,
míg eltűnődik máson és ezen,
titokzatos, vajon kit rejt e név,
másodpercekből épül fel az év,
az új lakó megunt már engemet,
becsukja könyvét, sírt ás, eltemet,
elővesz egy másik könyvet, leül,
az új lakó így olvas legbelül.

Az új lakó céklát evett, sokat,
nem bánta azt se, hogyha
piszkosak, ha Abjatár borral
királyt itat, Abigail hordók
között matat, jó példájával
így mutat utat, holt sivatagban
feltámaszt kutat, ha sakkoznak,
talán majd mattot ad, az új
lakó statisztika, adat,
próféta volna, mégis szűz marad.

Csónakon csorognak alá
a folyón, Ewen Kerépol,
a hercegnő meg az angyal.
A boszorkány almája, mint

fekete paca hófehér
papíron, a molnárlegény
zsebében lapul. Amikor
megszomjazik, az óriás

kastélyában rozsdásodni
kezd az asztallapba szúrt kés.
Egy másik mesében a csók,

ebben pedig a szenvedés
változtatta át a testet
árnyékbábból fénylepkévé.

Farkas Arnold Levente legutóbb a Szöveten: