VERS

Farkas Arnold Levente: Abjatár mondatai

Abjatár, mint felkent papja a nem
létezőnek, ujjában érzi még
a hallgatást, a csaláncsípés is
megbizsergeti a létezést, de
nincs határ, elmosódnak a dolgok,
feloldódnak, mint vízben a színek,
tévedhetetlen tévedéseink
eltöprengenek a változáson,
a változás lehetőségein.

Abjatár mondatai olyanok,
mint a hallgatás, fényfátyol mögött
torzóban maradt alak, a szobrász
keze elfáradt, pihenni vágy, mert
egyszerre van jelen a létezés,
a nem létezés és az átmenet,
kőből faragott gondolatokat
altat az értelem, erdő mellett
estvéledtem, erdő mellett nem jó
lakni, összeszorítja az erdő
az erdőben eltévedt gyermeket.

Emlékszel, amikor még nem ittál,
nem dohányoztál, olyan voltál, mint
a Jézus keblére hajló ifjú
az oltárképeken, Abjatárhoz
voltál hasonlatos, a főpaphoz,
akinek igazi nevét a szent
hagyomány nem ismeri, akkor is
rossznak tartottad magad, eretnek
verseket írtál az angyalokról,
mert a gondolat börtönéből nem
hoz ki más, csak egy másik
gondolat, aztán megismerted
Dávid király zsoltárait
a hallgatásról, de nincs
mit tenni, tovább kell játszani.

Abjatár nincs jelen, csak a név ölt
testet itt, ami semmit nem jelent,
sas csőrében trombita, lehetne
más is végtelen, kertben a gyermek
gömbölyű almát gurít a szűznek,
játék ez, gyönyörű játék, kopott
szárnyait angyal mossa patakban,
szakadt függönyök mutatják arcát
a valóságnak elrejtetlenül,
teremtetlen téboly tánca tüzel.

Farkas Arnold Levente verse legutóbb a Szöveten: