A Pillanat, mint lepcses szájú varjú,
megkiabálja a szende Csendet.
Zavarja ez a moccanatlan táj,
a színes levelekbe oltott harmónia.
Gondolat kondoleál az Ősznél,
halhatatlanságot remélve,
de juszt sem kapja meg.
A Sors, arcán torz vigyorral
hágja meg Életed,
így szaporítván gyötrelmeid.
A sarokba száműzött vadóc Vágy
elmond pár miatyánkot, hátha -
amit az álszent, szűzies Remény
istenkáromlásnak tart, fülét befogja.
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
Vélemény, hozzászólás?