Márkus László: Maréknyi macskaalom
Nem tudom miért és hogyan,
megidézem lényedet.
Pár emlék villan agyamba.
Párductested gyorsan bevackolódott
lelkem minden zegzugába.
Nem mozdultál csak akkor,
amikor lustán nyújtóztál,
s karmaidat meregetve
élvezted vagy gyűlölted az életet,
nyúlfarknyi közös életünket.
Puha szellemként tűntél fel,
és ugyanígy, megfoghatatlanul
osontál el egy ködös hajnalon.
Nem maradt más utánad,
csupán az illatod,
fogkrémed a fogkeféddel,
meg egy marék macskaalom.
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
Newer
One Comment
Pingback: