VERS

Handó Péter: Tenyered

Tenyeredben álltam

            elejétől fogva,

akár

a szál-

ka.

Gennyedésed én okoztam,

            mégsem vettél bolondra,

már-már

hagytál

bénáz-

va

mászni odébb,

akár egy bűzös görényt,

mikor a fejsze

            elagyabugyálta.

Tenyeredből kiállva

            várom, hogy kivess.

Márgás

fázás-

ra

ítélteket

            készítik így fel,

mielőtt letennék –

            eléd, neked –

a földbe

            egy

reménytelen reménnyel

testet öltött éjt.

Tenyeredért imádkozom.

            Megtartását akarva

szabadna

fájnom?

Lábnyom-

ba

hányhatnának elébb,

mint szavakra

vett átok után!

Mégis:

fából lesz a fáklya.

Rakhatják a tézist

            föléje, alája,

megtalálja

            tenyered

az egyedi egyedet

bennem

menten,

s kivájva,

tüzedben

egyesül velem

az ég.

Handó Péter verse legutóbb a Szöveten:

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .