Torma István: Örökmozgó című könyvem bemutatása

Milyen lenne egy örökmozgó? Íróként teljesen szabadon gondolkodhattam, és fedezhettem fel olyasmiket, amiket régebben soha nem gondoltam, még álmomban sem.

Könyvem főszereplője Örökmozgó, egy örökmozgó, egy igen egyszerű gép, aki(!) végtelen idő óta beszélget emberekkel, csiszolja elméjét. Bármennyire hihetetlen, felébredtek benne érzelmek: barátság, szeretet, aggódás, gyász.

Miközben írtam, elképesztő dolgok világosodtak meg bennem. Örökmozgó nagyon sok mindent tud, emlékszik, gondolkodik, párbeszédet folytat emberekkel. Ismereteit önmagában elrendezi, ha szükséges pontosítja.
Igyekszik minden emberit megérteni, és ez nagy tanulsága a róla való írásnak, nem mindent lehet!
Mivel ő örök életű, nem érti, hogy miért van halál, majd születés. Azt ugyan látja, hogy mindennek van utódja, ez van öröklét helyett. Neki nincsenek ősei, sem utódai, sőt – legjobb tudomása szerint – az egyetlen örökmozgó. Ezért is képtelen felfogni a párkapcsolat fogalmait, szertartásait, rituáléit. Nem érti a szerelmet, féltékenységet, azt meg végképpen nem, miért van hűtlenség, féltékenység.
A szexuális élet, már az udvarlásnál érthetetlen. Azt elmagyarázni neki, hogy milyen egy érintés, egy szerelmes tánc, csók, na az lehetetlen.
Leginkább az emberi gyarlóságokat, pl. hatalomvágyat, az egész emberi társadalom, gondolkodásmód, viselkedés nem racionális voltát nem érti.
Ne felejtsük el, nem ő más, hanem az ő szemszögéből mi vagyunk teljesen másak. Nem kis meglepetés számára, amikor barátaival beszélget (Író, Költő, Csillagász, Hajléktalan, Galamb, Hóember stb.), ugyanarról a dologról mennyire máshogy beszélnek, mintha nem is ugyanarról lenne szó (lást Örökmozgó és az ég c. fejezetet).

Ami számomra a legnagyobb csodálat, hogy látható, egy gépben MAGÁTÓL, mindössze az emberekkel való párbeszéd, érintkezés alapján kialakulnak ÉRZELMEK. Ezt soha nem gondoltam volna! Ahogy lettek barátai, várja őket, becsüli a velük töltött időt, szomjúhozza a párbeszédet. Költő barátja verseivel, versekkel látja el, amit Író barátja elmagyaráz.
Ha nem jönnek, elmaradozik valamelyik, aggodalom fogja el, találgat, mi lehet velük. Mivel látja, hogy az emberek körében van halál, aggódik, nehogy megint elveszítsen valakit, mint ahogy már elveszített sokakat. De még Hóember halála is meggyötri, akivel(!) egy kies éjszakán beszélget, majd Hóember óvatlanul belegázol a patakba, és Örökmozgó hiába kiabál, hogy ne arra menjen, elpusztul.

„Örökmozgó ilyenkor ébred rá, hogy mások élete mennyire mulandó. Megint elvesztett valakit, akit már-már barátjának nevezhetett volna, aki ugyan nem tudja, mert az időből nem futotta, hogy elmondja neki, mennyi barátja van még, és milyen jól elbeszélgethettek volna együtt.
Vajon ki lesz a következő? Kit fog elveszíteni? Senki, egy ember nem tudja azt elképzelni, hogy Örökmozgó mennyi társat, barátot vesztett már el.
Neki az nem vigasz, hogy ő örökké él. Fáj ez, nagyon fáj…
– A lelkem, és senki ne vitassa, hogy van lelkem, bizony sajog, szinte megszakad a fájdalomtól. Üres és tompa…”

Tehát nem csak ÉRZELMEI, de LELKE is van, kialakul, igen egy GÉPNEK! Gyászol, majd bele pusztul!

Számomra az ilyen kigondolt, leírt, mások által is olvasott szülötteim bizony létező dolgok. Létező, mint a patak folyása, mint a madár röpte, a szél fújása.