Handó Péter: Stációk (14/14)

14.

Az áldatlan idő ellenére is – akár a dögkeselyűk – rajzott mindenfelől a kíváncsi nép. Kifinomult orrukkal megérezték a hullaszagot, és képben akartak lenni a történtek felől. A helyi média munkatársai is kivonultak. Néhány vágóképet készítettek Márkról és az anyjáról, aztán a bennfentesként jelentkezők közül kiválasztották a legképernyőképesebb fazont, számoljon be a nézőknek az iménti eseményekről. Közben a halottaskocsi is megérkezett. Felvették azt is, hogyan pakolják be a merev testet a hátsó hűtőtérbe, mondván: „A meztelen fenekét majd kikockázzuk, mert illetlen lenne azt mutatni a hírre éhes embereknek.” Meg ki tudja, mi tükröződne benne, rajta.

Lukács a munkája végeztével azonnal nem ment haza, hanem beült a kedvenc kocsmájába, hogy erős szeszek segítségével kijózanítsa magát. Béla leápolta a sebhelyét és kilépett a megvilágított utcára, tenni egy sétát a sétány körül, fejét kiszellőztetni. Gyula kihúzta magát a fürdőszobai mosdókagyló előtt, hogy a tükörben jobban megnézhesse a konditeremtől hurkásodó hasizmát és egyéb testrészeit. Dezső munka után is bent maradt, kíváncsi volt egyre s másra, mert az a gyanúja támadt, ő lehet a következő áldozat, s ezt megelőzendő, nem árt fölkészülnie a fiókok átnézésével. Klárika új beosztásának megfelelően, szabadideje rovására, kiemelt bérezés reményében igyekezett eleget tenni az irányába támasztott elvárásoknak. György – esti whiskyjét kortyolgatva – otthon, újdonsült kéjnője társaságában, élvezte az aznapi híradót, még ha különösebben nem is érdekelték a világ dolgai. Ettől függetlenül tájékozódott, nehogy e téren meglephessék a beosztottai. Azt ugyanis roppant mód nem szerette volna. Az élet folyt a maga medrében, vagy amerre terelni próbálták – senki sem tudta, ez miképp is van, csak hogy ott az a meder a szingularitás következtében, ami pályát jelöl. A riporter valamiféle megváltásról beszélt a bejátszott felvételen, meg feltámadásról, csak ki kell várni a megfelelő napot. Azt a bizonyos harmadikat. A fertőzés elkerülése végett addig is a dobozos embert a hűtőházba viszik. Ott nyugodtan ellehet. Ebből a halálból örömhír származik majd. Végül hozzáfűzte a szokásos maszlagot: „Rendszeresen nézzék a tudósításainkat! A hét minden napján!”

Klárika fél szemmel a hullaszállítókat mutató készülékre nézett. György a hajába markolt és visszafordította a hivatali vizsgafeladat befejezéséhez.

– Akceptálj, édesem! Az már a múlt,  ez meg a fogad közt megmaradjon!

Vége

Handó Péter prózájának utolsó előtti része a Szöveten:

Handó Péter: Stációk (13/14)