Kalász István: Annak, aki hajnalban elmegy innen
A szomszédban ablakmacska ami már nem jut ki. A körfolyosóra. A valamelyik
lakó rádiója ami üvölt a házudvar sötétbe. A lépcsőre taposott csikk ami marad.
A ragacsos valami a kapukilincsen. Fekete autó amiből zenecafat. A vasútállomás
ami üres. A vagon sziszegő ajtóval. A nő utas kutya-macskaszőr ami kabátján. A
magukba fordult házak amit a vonat elhagy. A szem ami lehunyva mégis. A csattogás.
A vagonringatás. A megérzés amiben bízni lehet. Az ösztön amire majd rá kell bízni.
A begombolt zsebre tett folyóparti kavicsot. Az új munka ami. A szappanbuborékok
léggömbök a születésnapi fényképen. Ami a táskában. A vonat ami a hegyek felé tart.
A házak távoli lejtőn. A hó ami a hegycsúcson marad meg. Az egyre szűkebb völgyek.
A kézen sötétedő folt. Ez a jegy.
Kalász István verse legutóbb a Szöveten:
