2024.04.21.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Ocsovai Ferenc: Parttalan rév

Ocsovai Ferenc: Parttalan rév

2 min read
Próbáltam egy jó nagy kanállal, gyógyszeremül / bevenni a hajdani, ifjonti, hősies küzdelmekből

Próbáltam egy jó nagy kanállal, gyógyszeremül
bevenni a hajdani, ifjonti, hősies küzdelmekből,
hátha azzal sikerül nemesebb részemhez visszajutni
és kivernem téged egyszer s mindenkorra fejemből,
mégis ugyanúgy a te mérgezett artézi kutadból iszom
és vészjósló zátonyod mellett hajózom körbe és körbe:
mert bármerre kormányzok, akkor is csak
Te maradsz gondolataim sóvárgott kikötője.

Megismertelek, és még most is makacsul szeretnék
valahogy ebbe a közöttünk felgyúlt, érdekes, játszi
tüneménybe elmém vakcinástűjével értelmet oltani,
hogy elfelejtsem mindazt a dolgot, amit már sohasem
fogok tudni neked ebben az életben többé elmondani,
meg feledjem az üvegszemmel ragyogó szavakat is –
e porcelánszilánkokat, amelyek most előttem
és előtted fekszenek véresre ázva, összetörve:
mert bármerre horgonyzom le, akkor is csak
Te maradsz gondolataim sóvárgott kikötője.

Vágyam irántad napos, kopár pusztában zúgó,
idegenek előtt zárva tartó kasztíliai szélmalom,
amelynek magányos, őrlő őrlődését a küszöbről
tehetetlenül, dörömbölve és dühödten hallgatom,
ám minden, amiben hittem, akár a finom
búzaszemcsék, porlad széjjel és szárad rá
egy gorombán csikorgó, vaskos malomkőre:
mert bármerre vitorlázom, akkor is csak
Te maradsz gondolataim sóvárgott kikötője.

Keservesen hajszoltam egyre a világ bordély-mocskát
és a sok bolti kirakatokba szánt, fröccsöntött szennyet,
ám egyikük sem vigasztalt úgy éjjelente,
mint daccal, lázzal, gyönyörű kínban
égő, szenvedélyes és tűzforró tested,
és ha felidézem szép alakod, még mindig úgy
tetszik, égen-földön nem bukkanok már soha
ilyen ismerős, senkihez sem hasonlítható nőre:
mert bármerre veszteglek én, akkor is csak
Te maradsz gondolataim sóvárgott kikötője.

Ahová leginkább visszatérek gyakran,
az viharban edzett, millió titkot őrző,
örökké táncoló, zsenge lelked mégis,
amelyre, ha lelkem rátalál: kettejük lassú
érintkezése két külön világ közti
hatalmas, elsöprő erejű szintézis,
amíg a haragos nyílt vizekről szirénhangoddal
vezeted gályámat egy sziklák között megbúvó,
csöndes kis tengeröbölbe –
mert bárhol süllyedek végül mélybe:
akkor is, mindig is csak Te maradsz
gondolataimnak sóvárgott kikötője!

Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.