Ocsovai Ferenc: Villanások
Ha csak lehetett, mindig kíváncsian figyeltem
szavadra, de ez semmit sem jelentett neked.
Amiben tudtam, mint társad és szövetségesed
segítettelek, de ez semmit sem jelentett neked.
Egymásról írtunk és álmodtunk, ha úgy volt,
éjjelente, de ez semmit sem jelentett neked.
Hidat emeltem volna kettőnk közé lélektől
lélekig, de ez semmit sem jelentett neked.
Az utcákat róttuk kézenfogva, át tiltott
vasúti síneken és piros zebralámpákon,
de ez semmit sem jelentett neked.
A Müpához sétáltunk az esőben és sámánasszonyként
énekeltél előttem, de ez semmit sem jelentett neked.
Mintha egymás gondolataiban olvastunk volna
olykor, volt köztünk ez a furcsa, túlvilági
kapocs, de ez semmit sem jelentett neked.
Hittem ördöngös látomásaidban és boszorkányos
jóslataidban, de ez semmit sem jelentett neked.
Hagytam, hogy szirénhangod megbabonázzon
és gályámmal együtt magával sodorjon,
de ez semmit sem jelentett neked.
Felengedett bennem a jég, s mint óvatlan erdei vad,
közel engedtelek, de ez semmit sem jelentett neked.
Kimutattam önnön féltett gyengéimet csupaszon
hagyva mellem, de ez semmit sem jelentett neked.
A Városligetben, Újbudán és a Halászbástyánál
bizalmasan suttogtam füledbe olyan dolgaimról,
amikről még soha senkinek, egyetlen nőnek sem,
de ez semmit sem jelentett neked.
Ocsovai Ferenc verse legutóbb a Szöveten:
