2024.07.23.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » A.Gergely András: Úrhatnám viszonyok bolygók és politológiákok között

A.Gergely András: Úrhatnám viszonyok bolygók és politológiákok között

14 min read
Csöppet sem könnyen eldönthető ma már (sőt, a kezdetektől sem volt az), hogy egy irodalmi mű, ha képzeletben megidézett jövőről szól, marad csupán utópia, lehet belőle életvalóság is, vagy mindössze szerény utánzata valami apokaliptikus olvasatnak.

Impressziók a csillagközi kölcsönhatások irodalmából

Csöppet sem könnyen eldönthető ma már (sőt, a kezdetektől sem volt az), hogy egy irodalmi mű, ha képzeletben megidézett jövőről szól, marad csupán utópia, lehet belőle életvalóság is, vagy mindössze szerény utánzata valami apokaliptikus olvasatnak. Seregnyi regény, még több film, olykor egész kultusz épül most már erre a témakörre, sőt a galaktikus kihívások szakirodalma vetekszik a vakcinakutatás számszerű mutatóival. Mégis: ha irodalommá vagy élmény-centrikus befogadás megnevezhető tárgyává válik, jóslat marad-e, vagy beépül a világképek rendjébe, kínálatába, összhatásába? Ki döntheti el, s milyen alapon tenné? S döntése még irodalom-e, vagy irodalom inspirálta élet, esetleg élet szülte létirodalom foglalata csupán?

Az „alapok” választásához ugyanakkor nemcsak a válogató kényesség szükséges, hanem az érzékenység, a beállítottság, a tudásbázis is feltétel. Sajnos tapasztalom, hogy túl sokat beszélek, s immár régóta meggyőződésem – szinte mindig követem is –, hogy bármely ismertetésre szánt művet több aspektusból vizsgálgatok, de ezt sem hagyom titokban a kritikai nézőpont alkalmazásakor, sőt még azt sem igazán, honnan beszélek, hol állok, miként vagyok képes látni azt, amit máshonnan nézve szinte mindenki láthat másnak (vagy másnak is), esetleg semennyire sem érzékel, mert antennámat csakis én irányítottam a jelenség felé… Az alábbi művet is így szemlélem, bár kissé „sokadik” csillagzatból jövet…, hisz majdnem-eldöntetlen marad végig, miképp súlyozható egy könyv „tematikus” értéke, besorolhatósága, ha félig-irodalomból, félig-filmből, félig-társadalomtudományból, vagy tán egészen köztes bolygóközi tudástárból van összekomponálva. Tehát itt és most (ezek szerint) azt kellene kijelölnöm (mint nézőpontot), amely ezt a (legalább négy) komponenst egyetlen egészként képes lehet átfogni, értelmezni, magyarázni, megismerhetővé tenni…

Tanítóbácsis módon, már itt az első bekezdésben ki kellett volna mondanom, miről beszélek, s mit gondolok róla, mégpedig egyetlen mondatban, hogy utána az indoklásra több ürügyet találjak. A mondat szerénytelenül és kötözködésre alkalmasan is, de úgy hangzik: rendhagyó (és egyben rendteremtő, mert szinte regényes) politológiai szakmunkát találunk meg Tóth Csaba: A sci-fi politológiája című művében,[i] mely önbesorolása szerint nem szaktudományi mű, hanem „tudományos ismeretterjesztő”, és tárgya nem a politikai rendszerek jellegzetességeinek vagy tipológiájának megoldása, hanem kedvenc science fiction univerzumaink főhőseinek összehasonlító bemutatása.

A látszólagos gondok közötti első: maga a műfaj. Amennyiben polito-lógia, akkor a nevében rejlő tudomány- és tudásmód rendszerszerű leírást tenne indokolttá. S ha a sci-fi leírása lenne ez, akkor a szűkítő tárgymeghatározás a tudományos fantasztikum politikatudományi megjelenítését kívánná meg. Vagy a fantasztikus tudományokét, melyek válogathatnak önnön tárgyaik és hangnemeik között. Márpedig ezektől maga a Szerző is elhatárolódik.

Itt máris rossz helyzetben vagyok. A mű jó, sőt izgalmasan jó, kihívó, serkentő, elgondolkodtató, mit több máskéntgondoló is. De ha szerzője politológus, mégpedig végzettsége, doktorátusa, álláshelye, szakmai karrierje szempontjából is az ELTE Jogi Egyetemének oktatója, a Politikatudományi Intézet adjunktusa, valamint a Republikon Intézet alapítói között is stratégiai igazgatóként szerepel, népszerű média-felületeken mint politikai elemző kap hangot, évente több tanulmánnyal és mintegy egy-két évente egy kötettel van jelen a tudományos színtéren, akkor nincs okunk feltételezni, hogy a fenti tudástári meghatározásokban ne találhatnánk meg a helyét. /Egyetlen, bár a maga nemében is válaszadó gesztus szól mindezek mellett a Szerzői máskéntgondolás lehetőségéről: 2019-ben Tóth egyenesen Brüsszelbe távozott a Momentum-os Cseh Katalin kabinetfőnökeként folytatni az itthon elvégezhetetlennek látszó politikai tisztánlátási vállalását…/

Lehet amúgy gondunk azzal is, ha egy politológus egy politológia főcímmel jelzett művét nem nevezné politológiának. Kiegészítő szakmai felületeken Tóth Csaba választás-kutatással, választási rendszerrel foglalkozik, s amikor nem evvel, akkor éppen a „fantasztikus világokkal”. A szerzői műfajmeghatározás terén szerintem álszerény, vagy kényszerhelyzetben van, s talán ez a fontosabb. Ugyanis míg a választási rendszerek politikatudománya mintegy jó évszázada (vagy másfél-kettő is akár) legitim, tudományos minősítésben elfogadott szaktudományi kérdés, addig a sci-fi afféle komolytalan szórikázás csupán, s nem lehet(ne) tudomány tematikája, vagy hát a tudományos vizsgálódás fókuszában ekként nem állhatná meg a helyét. A Nagy Kezdőbetűvel Írt Politikatudomány ugyanis a nagy elmék által meghatározott POLITIKA tárgyával foglalkozik…, nem pedig élvezeti értékek cseréjével, piacával, társadalomlélektani tüneményeivel! /Bár azt, mi A Politika, mintegy évezrede nem sikerült érdemleges és konszenzusos kérdésként tisztázni a vele foglalkozóknak. S még kevésbé a belőle megélőknek…/

Mármost, kínos feladat, ha a recenzens, szakmai kritikus, újságíró, olvasó, befogadó, értelmező kell visszahelyezze a művet a megfelelő szakmai polcra, esetleg egy másikra, egy másik tudásterületre vagy szomszédos könyvtári gyűjteménybe akár. De ettől ez még nem kevesebb – hanem, mint jelen esetben – inkább több. Legfennebb azzal leszünk gondban, hogyan lehet a Szerző és tudományos környezete ellenében meghatározni AZT a politikatudományt, amelybe belefér ilyen elméleti mű is…[ii] Főképp, ha közben képzelt valóságirodalom is.

A tudományos produktumok nyilvántartási rendszerében, adatbázisában a Szerző saját munkájához rendelt referenciák mindössze hárman vannak, két blog-bejegyzés, valamint egy politikatudományi szakcikk (recenzió, avagy kritikai ismertetés). Ez roppant szerény „termés”. Vélekedésem szerint, s a Szerzővel készült interjúk erre csak alig-alig utalnak, de talán idővel már nem is fontos, mivel a Szerző is Brüsszelbe távozott a hazai tudáselitből – kicsit ironikusabban úgy fogalmazhatnám, inkább migráns lett, mint alattvaló. De szinte nyilvánvaló, hogy a szakmai közeg „irányított” preferenciáinak nem felelt meg a mű, hisz olyasmin nem kívánunk elgondolkodni, ami „csak” gondolkodtat – mert ez nem fér bele a „szaktudományba”. Tudás a tudásért… – mily haszontalan képtelenség! Másként tudás a még másabb tudásért – ez meg inkább kockázatos, rizikós, fölöslegesen kihívó, s mintegy antitudományos is. Talán bizony eléggé sokan azt gondolják: ha maradunk a szabott, és magunk által is mind szűkösebbre srófolt szaktudományos kiskérdéseknél, abból nagy baj nem lehet, ráadásul első számú szakértői lehetünk mindig is, ami meg kifejezett szakmai előnyt kínál… – s aki ezt másként gondolja, az nem politológus, hanem politikai episztemológus, s jobban teszi, ha más tudomány- vagy szakterületen keresi kenyerét…

Nos a fő kérdés a mű értékét tekintve talán hasonló (vagy ugyanez). Van-e politikaelméleti tudás Az éhezők viadala trilógiában? Értelmezhető-e demokráciaelméleti metszetben A Klónok támadása, a Csillagkapu vagy a Dűne-sorozat? Elemzés tárgya lehet-e a Mellékes igazság-ban megfogalmazódó igazságosság-képlet, vagy az egyenlőtlenségek rendszerének demokratikus mivolta, a diktátorok akarnoksága, a „Mi és ők” kettőssége a mindenkori viselkedésmódokban, az idegenek elleni közérzület és a szolidaritás problematikája, a rabszolgák jövő-kori és csillagközi térben megléte és helyzettudata, a képzelet birodalmának lakosai szerinti egyenlőség-eszme, vagy a kényurak elleni lázadás magányos bűnténnyé lefokozódása…? Mindezek talán az „akadémikus” politológia számára nem kérdések, mint ahogyan szociológiai kérdéssé is nehezen tehető az, mi van olyan világokban, ahol sosem járt még ember, vagy ahol egy bolygó egészének letámadása közös demokratikus döntés eredménye lehet, egy diktátorrá váló szenátor, Palpatine egész Birodalma viszont legitim univerzum…,s mindez úgy mozog az irodalmi képzelet terében, mint a fantasy regények vagy a cyber-történetek sokasága.

A Star Trek utópikus univerzuma, a Föderáció vajon kit és mit szolgál, a Galaktikus Birodalom célja lehet-e „zárt rendszer”, ha érdekei (vagy irányítóinak magánügyletei) úgy kívánják? A Föderáció, a Radch Birodalom, a Babylon 5, a Doctor Who szereplői vajon „politikamentesek”-e? S ha Luke Skywalker furfangosabb és merészebb, mint Palpatine a maga totálisan kivéreztetett birodalmi nihiljében (Hitler-analógia és a bolsevik uralom beleértve), akkor lehet-e pusztán Erőre épülő világokat fenntartani a majdani utópiák likvidálásával egybeértve? S életképes-e II. Leto istencsászárkodása vagy a Jedi Tanács antidemokratikus működésmódja, s megfeleltethetők-e mai közel- vagy távol-keleti uralkodóknak, banánköztársasági diktátoroknak, vagy ENSZ-szerű intézményeknek a lehetséges eljárásaik rendje és hatékonyság-modellje? Avagy, mint a kötet kiadói ajánlója konkrétan körvonalazza:

„Vajon a valóságban is működhetne a Star Trek pénz nélküli világa? Miért nem akart Katniss Everdeen a lázadás arca lenni? Aligha van olyan sci-fi-rajongó, aki ne szeretne még többet olvasni Luke Skywalkerről vagy a Dűne-sorozat fűszeréről…”

Nemde, ennyi lehetne a körvonal, a tematikus besorolási nehézségek árnyékrajza, mely nem tartalmaz színeket és formai definiálatlanságokat, vagy nem a kortárs politikaelmélet aspektusából van megfogalmazva. A politikatudományt mostanság (az elmúlt húsz évben nagyjából) a hatalmi pénzosztás, világuralom, társadalmi elviselés-hányadosok, diktatúrák és demokráciák pártelméletei érdeklik, adatsorokkal ékesítve. Az pedig, hogy a hetvenes évek óta Baudrillard, Derrida, Foucault, Boudon, Abelès, Lévy és még egy sor francia, fél sor német meg brit, három sorozat amerikai vagy indiai elmélénc a hatalomelméletekkel „másképpen” foglalkozik már, talán a politológiát nemigen érdekli – vagy csak a „vezérdemokrácia”, a politikai stratégiák és szervezetek fölötti szervezetek mechanizmusai terén –, s mindez bizony feledni hagyja, hogy a modernizált hatalmi erőszak nemcsak a „ki kit ural” mechanizmusára fókuszál, hanem a hogyan kérdésében minduntalan ott lapul a megfigyelés, hit- és pártélet-aktiválás, erőmegosztás, képességek és befolyások „intenzifikálásának” minden mechanizmusa – azaz éppen olyasmi, amivel a legtöbb sci-fi gazdagon foglalkozik immár vagy negyven-hatvan-nyolcvan éve. De mert a hatalmi technikák nem mint gyakorlatok és esélyek jönnek szóba a sci-fi galaktikus terében, a fantasztikumra nem figyelve csupán kisded „emberszerű” vagy embermentes övezetek szereplői mindezek, akiket „tudományosan” megközelíteni érdektelen, mert „fantáziák” termékei.

Más kérdésnek tűnik, pedig közvetlenül is kapcsolódik mindehhez, hogy az uralomtechnikák „evidenciái” közötti leskelődés minősül valamiért inkább „politológiának”, semmint a Galaktikus Birodalom urainak, a Star Wars hőseinek vagy a képzeletbeli „Új Köztársaságnak” valamely imposztora, gladiátora vagy technokratája. Sőt: „A Köztársasági Alkotmány vegyes alkotmányt hozott az Új Köztársaságnak. Anakin a jóslat szerint az egyensúlyt hozza vissza az Erőbe. Bármennyire is hajlamosak vagyunk a galaxist jó és rossz szereplőkre osztani, akkor uralkodott béke, amikor egyensúly volt az egyes szereplők között. Ez a titka egy sikeres, demokratikus politikai rendszernek: hogy a szükségképpen megjelenő hatalmi ambíciókat más, ellentétes irányú ambíciók oltják ki. Nem tudjuk meg, az új trilógia milyen irányt vesz: a Jedik – esetleg a Sithek – abszolút győzelmét láthatjuk, vagy egyensúlyt hoz létre az Erőben. A politikai rendszer azonban biztosan akkor lesz a leginkább stabil, ha sikerül ésszerű kompromisszumokat kötni az ellentétes politikai reflexek között, vagyis ha a galaxis se nem túl centralizált, se nem túl anarchikus. Ha sem nem túl ’jó’, sem nem túl ’rossz’. Korlátozott, a hatalommegosztás elvét tiszteletben tartó, eltérő elvekre épülő, demokratikus központi hatalom – ez és csakis ez lehet a galaktikus béke záloga…” – írja Tóth (54. old.). Vagyis a méltányossággal párosított alkuképesség, az egyeztetett „demokrácia” jóval esélyesebb a túlélésre, mint a galaktikus háborúzás „optimalizált” eszközrendszere, melynek hatására közel mindenki elpusztul vagy ennek kitéve száműzhető a világképletből…

A könyv számos alapkérdése a könyvpiaci ajánlásként megfogalmazott vagy újságírói kérdésként hangzó „Miért diktatúra Palpatine császár Galaktikus Birodalma?” – ez itt egyúttal önmagát megválaszoló talány is. Hisz a diktátor eszközei, motiváltsága, korrupt és kíméletlen erőszakossága nemcsak archetipikusan egyszemélyi uralmat hoznak, de az analógiáktól sem mentesek (a Szerző jobbára a hitleri hatalomrajutásra utal nem egy – összesen hat! – helyen, Sztálinéra is négyszer, de nem zárkózik el kortárs példáktól sem, amilyen például a rendkívüli állapot, a fékek és ellensúlyok elvonása, a hatalommegosztás intézményeinek egy kéz alá vonása, stb.). Viszont a közvetlen vagy „mintha-emlékeztető” képletek a kötet fő tónusát egyáltalán nem jellemzik. Sőt, a „nagy rendszerek” és világuralmak szakirodalmának, a demokrácia eredendő és történeti hibajegyzékének szinte valamennyi tételét direkten is hivatkozható szakirodalmi tudásra építi – viszont ezek nem lábjegyzetekbe és szakirodalmi mutatóba kerülnek bele (felmentve ugyanakkor az Olvasót a folyamatos kontroll kvázitudományos örömétől, minthogy ami forrásjegyzéket mégis használ, azt a kötet végén aprólékosan jelzi is). Egyszóval a képzeleti valóság valódi gondot okozna definiálhatatlan jelenlétével a kortárs politikatudományban? (Jelzem: a virtuális valóságok legintenzívebb korszakában, a vizuális és elektronikai piacuralom legdurvább harcterén és a társadalmi érintkezési gyakorlatok szemmel láthatóan gyors átalakulása idején mi lehet még intenzívebb leképezése a szellem maradék napvilágának, ha nem a képzelet próbája a kreált valóságok fölötti szférában…!)??? S ha a politológusok kicsiny, de aktív hányada mégiscsak foglalkozik a társadalmi integráció szervezeti és a politikai részvétel intézményes körén túli privát viselkedésmódokkal, az utcai tiltakozásokkal, az Occupy mozgalommal vagy a Pussy Riot jelenségével, akkor valóban többek számára „szakmai” kérdés maradhat, hogy politikai aktornak számít-e az elnyomás ellen küzdő Leia hercegnő vagy Katniss Everdeen? De akkor a kötet egyik alapos megfontolásra érdemes politikafilozófiai kulcskérdése sem érintheti az „akadémikus” politikatudósságot azzal a problematikával, vajon „illiberális-e a demokratikusan megválasztott tisztségviselők nélküli Jedi Tanács, ami nyomozó hatóságként és kézlevágással büntető rögtönítélő bíróságként megsérti a hatalmi ágak szétválasztásának elvét?”. Így azonban vagy a regény- és filmvilág erős sodrású és nagy népszerűségű jelenségével nem számolunk korrekt módon, vagy valami szimpla nevezéktannal helyettesítjük mindazt, amit EZ a fajta szcientikus megközelítés mégiscsak hoz…

Úgy fest, mintha a tudományos fantasztikust az különböztetné meg a fantasztikusan tudományostól, hogy az utóbbi egyúttal – minden önteltsége dacára is – kellő evidenciával tudja elutasítani a fantázia intenzív jelenlétét (nevezzük inkább „tudományosan” innovációnak?), míg az előbbi parttalanul megél a másik térfél kínálkozó megismerési terepén is, területszerző és pozíció-kisajátító színterein is. Így viszont kérdéssé élemedik, hogy mennyiben csillagközi fantázia, s nem alternatív illiberális forgatókönyv inkább a Jedi Rend dogmatikus, merev, szekta-szerű elkülönülése, sőt erősen antidemokratikus eljárásmódja, mely csak másodlagos, védekező szerep Palpatine ellenük indított pusztító önkénye ellenében? Az alkotmányos, demokratikus, tárgyalásos érdekérvényesítés lehetetlenné tétele vajon nem szinte minden alkotmányos demokráciának (vagy akár alkotmányos királyságnak is) elementáris szintű problematikája? Akkor hát mi ebben a nem-politológiai…? Másképpen: mi a regényes, fantasztikus, földönkívüli a politológia regényelméletén túli képzeletvilágában?

A „választ” – vagy a válaszok mérvadó és súlyozott hányadát – ez esetben talán nem a kötetben, hanem a politikatudományban kellene keresnünk? De hiszen ott eleve nem is találhatjuk, mert „nem tematizálják”, „nincs napirenden” mint társadalmi problematika…! Érzékelőkém szerint Tóth Csaba itt sejtelmes megoldást választ: nemcsak bevezetőjében közli, hogy „tudományos ismeretterjesztő” szándékkal közelít témájához…, sőt, idézem:

„A science fiction világok politikai rendszereivel nem ez a könyv foglalkozik először. Akadémiai munkák, elemzések, blogbejegyzések sokasága érint olyan témákat, amelyek jelen könyvben is szerepelnek. Ez meg akkor is igaz, ha kifejezetten a jelen könyv megközelítésével rokon, a science fiction univerzumok politikai rendszereit belső logikájuk alapján vizsgáló munkával alig lehet találkozni. A könyv tudományos ismeretterjesztő jellegének megőrzése érdekében a munkát nem terhelik láb- és végjegyzetek, illetve akadémiai hivatkozások…” (13. old.).

Az ellentmondást nem egyszerűsíti, hanem csupán árnyalja az is, hogy Tóth Csaba „a science fiction univerzumok komparatív elemzése” tárgykörrel egyetemi órát tart, nyitott házat kínál a kérdező és gondolkodó lényeknek, akik számára (főképpen korosztályi okokból) a társadalmi népszerűség tényei és okai mindenekelőtt a mediatizált szférák hatásából adódnak, vagyis „populáris” témakörök, s mint „pop-kulturális” jelenségek evidensebb alapon is megközelíthetők – például annak felvetésével, hogy a népszerű figurákban rejlő politikai profil vajon az-e, ami…?! „Palpatine hatalomra kerülésével bemutatni a demokrácia átcsapását diktatúrába egyszerűbb, mint Hitleren demonstrálni ezt. Sajnos ma többen ismerik a populáris kultúrát, mint a történelmet…” – véli erről.[1] De kicsivel szigorúbban meg is jegyzi: a politika fogalmának ellenszenvessé, mintegy tabuvá válása megenged ugyan rokonszenvet néhány neves szereplő iránt (Leia hercegnő vagy Padmé példázza ezt), de mind kevesebb a fiatal, aki fölismeri, hogy e hősök ugyanúgy politikusok, mint a Star Trek, a Doctor Who, a Stargate és Babylon 5., az Alapítvány-sorozat vagy a Radchaai Empire szereplői, akik akár jók, akár fenekedetten gonoszak, az „éhezők viadalának” színterén mindannyian politikusok…

Mármost a kérdés innen folytatható: ismeretterjesztők-e a „science fiction univerzumok tanulmányozásának” különféle megközelítései, ha szereplőik, struktúráik, kreatív államaik, kiterjedt birodalmaik épp oly politikai rendszerek formáit öltik, mint mondjuk egy „egzotikus törzsi birodalom” valahol Óceániában, egy Revelation Space, A klónok támadása, a Halálcsillag, vagy a Galaktikus Köztársaság utáni állapotok fenntartói a Palpatine pusztulása kapcsán megjelenített államalakulatok formájában (s persze A Térség univerzuma a Leviathan Wakes-ben, a Csillagok háborúja, A Birodalom visszavág és hasonló képzetek szintúgy). Ezek együttesen is, a hivatkozható szakirodalommal együtt is iszonyú keményen szólnak arról, hogy mindezek politikaiak, rendszerszintűek, idegenek és szövetségesek között folyó bolygóközi háborúk makro-terei, melyek esetében föl sem merülhet, hogy „nempolitikai” értelmű elemzésük ésszerűbb, mint rendszerlogikai és strukturális szemlélésük. Vagyis a Szerző ártalmatlanul tódít: nem mondja politikatudománynak, de megformálja annak, s nem vállal többet, mint „ismeretterjesztést”, ugyanakkor mondjuk Giovanni Sartori demokrácia-elméleti alapkönyve sem él több példával és levezetéssel, mint Tóth Csaba ebben a nempolitikai politológiával.[iii]

A kötet megformálásának – értsd: tipográfiai, fejezetekre tagolási, mondanivaló-strukturálási sajátosságainak – egyik legmeghatározóbb jegye ez a letisztult közlési szándék, mely (talán az Olvasó kedvéért, talán a szakmai támadások kikerülése érdekében) a képes és szimbolikus beszéd politikatudományra csöppet sem jellemző formakényszer-mentességgel nevezhető meg. A szerzői intenciók ellenében azonban érdemes még latolgatni azt a szándékot, hogy a tárgyalt témakörök a „popkulturális” kontextusba illeszkednek. Ha Tóth Csaba a görcsmerev politikatudománytól elemelkedve képes volt „a … politológiája” címen egy könyvet írni (s egy éven belül, szerzői munkacsoport igen sokszínű tanulmány-válogatásából egy újabbat szerkeszteni is), akkor a témakör minden népszerűsége dacára mégsem pop-kulturális művel ajándékozott meg bennünket. Ha fennebb azt ígértem, jelzem „elemzői pozíciómat”, ehhez igazodva pontosítanom illik, hogy a kultúrák közötti, kulturális tömbök, rétegek, osztályok, csoportok, érdeklődési szférák, rajongói táborok, szerepjátékos színterek, zenei vagy vizuális identifikációk sokszínű világából egy rétegképző érdeklődési zónát kiragadni részint nemigen látszik illedelmes megoldásnak, de még kevésbé lehet az egy kulturális nagycsoport, s azon belül számos közösség értékrendszeri vagy hovátartozási színterét (másképp szólva: egyéb jelentéstartalmakra már „lefoglalt” övezetét) áttükrözni egy másikra, mintegy birodalmias gesztussal fölhasználni az elnevezést – bármennyire is túl-mediatizált már az. Ami kritikai észrevétel lehetséges, talán ez lenne első körben az, s mert a „kitaszítottság” a politikatudományból megteremtette lehetőségét annak, hogy Tóth Csaba egy nempolitikai politikáról egy nempolitológiai politológiát fogalmazzon meg, ebben értelmét látom a finomítás lehetőségének. E szimbolikus interakció eredménye nem csupán egy leleményes könyv lett, de mutatja lehetőségét annak is, hogy a popkulturális társadalmi közeg a maga területén is súlyba vegye nevezéktani alárendelődésének ilyetén formáját, akár mint elfogadói közeg, akár mint opponáló. Számomra mindenképpen az, aki a politikatudomány felől a kultúrát, a kultúrák felől pedig a társadalmak politikai dimenzióit próbálom belátni és megnevezni.

S persze, lehetséges, hogy ebben Tóth Csaba sem tett mást a hazai és szaktudományi Panem rendszerében, mint ésszerű kompromisszumot kötött Snow elnökkel, ahogyan Katniss keres kísérleti megoldást a morális megmaradás képzetével és a támogató társadalmi közvélekedéstől mintegy függetlenül is Az éhezők viadalában. Teljhatalmat, autoriter rendszert másként elgondolni, jogtalan önkényét fölényesen és hatékonyan elviselni éppúgy győzelem, mint a lehetséges politológiáról azt kimondani, hogy nem tudományos, csak mégis így nevezik… A kísérlet bevált. A cím is üzen, a kötet impozáns ismeretanyaga sokaknak ad még majd tükörképi párhuzamot saját létük, saját rendszereik, saját méltóságuk és saját alávetettségük érdemibb megértéséhez. De még talán a tudománytalan fantasztikumok belátásához is, avagy a regényes megjelenítések talán még szélesebb világai számára…


[1] https://index.hu/kultur/cinematrix/2015/03/03/toth_csaba_sci-fi_politika_politologia_star_wars_star_trek_egyetemi_tananyag/


[i] Athenaeum Kiadó, Budapest, 2016., 328 oldal

[ii] Tegyem hozzá: évtizedeim mentek rá arra, hogy érzékeltetni próbáljam politológus kollégáimmal, miért „politikatudományi” kérdés (is) a kisebbségi vagy térségi identitás, fél évtizedem arra, miért és hogyan függ össze a zenei közlésmódok rendszere „a politikai” jelenségekkel, s miért lehet a politikai antropológiának a regényirodalomban is megtalálnia mindazt, ami „politikával” kezdődik…

[iii] A jelzett kurzus a Republikon szféráiban: republikon.hu › media › scifipol_tem_201415-tavasz, továbbá a számos szakirodalomból lásd Hughes, Matthew: Political Science Fiction. Expert Monitors, Excessive Scepticism and Preventive Rationality. State University of New York Press; Albany, 2008;

K. Chad Clay: Sci-Fi PoliSci, Episode I: Regime Types Across Sci-Fi Universes. 2011; http://quantitativepeace.com/blog/2011/04/sci-fi-poli-sci-episode-i-regime-types-across-sci-fi-universes.html ; George Dvorsky: 12 Futuristic Forms of GovernmentThat Could One Day Rule the World; 2014; Patricia Paugh et al (ed.): Teaching Towards Democracy with Postmodern and Popular Culture Texts. Sense Publishers, 2014.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.