Boszorkány riszál az angyalcsapatban, szárnyas-patás, köpönyeges,
romlott gyümölcs a kamrapolcon, celofán alatt lapul, palackozva,
a lecsupaszodott faágakat fényesre sikálta rég a szél deres tenyere,
estére köd guggol a kertben, bujkálnak a meglovagolt özvegyek
beigért bujálkodásukhoz illő, szagos-rojtos-sodort térdszalagjai,
becsapja maga mögött a csálé kiskaput a kerítő, útszéli széplány,
himbálva megfeszül harangkötélként a kerítés biztosító lánca,
nyírfasöprűjére pattan a vénséges banya, s belesivít az éjbe: Eksön!
messziről visszhangként kíséri, tépett tollú csókák csúfos kacagása,
beszippantom élvezkedve a nyomában kunkorin kavargó kénkő illatot,
közeledik az éji rozsdásvas-csikorgás, a huhogó kísértetek körtánca,
mikor a párkák már nem a fonalat, hanem a torkokat vágják a kertek alatt.
Köves István verse legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
