Juhász Zsuzsanna: Védőbeszéd
Megölelted ma már a gyerekeid?
(Hátsó szélvédő matrica az USA-ban)
Anyától, stressztől felszabadulva? Naná, hogy az én farkam is ágaskodna, ha lenne.
Ráadásul még nem is nagykorúak. Fiatal fiúk csak. Jó, jó, neveletlenek, mert nem mondta nekik senki, hogy nem illik csoportosan mutogatni.
Nem lehet mindenki programozó egy zsíros állásban. Ha szegényen akarsz tartani valakit, meg kell tanítanod örülni annak, ami nem pénz. Mondjuk a szépségben gyönyörködni, na.
És ezek a gyerekek végül is csak örültek, és meg akarták osztani az örömüket másokkal. Hogy milyen szép van nekik.
És lehet, hogy tényleg nagy örömük volt ez nekik, mert ahonnan verbuválták őket, ott tán a minőségi éhezéstől tán fel se állt nekik. Jó nagydarabok, azok lehettek, de a vitaminhiány kasztrálhatta őket. És bizonyára tejet se ittak sokat. És ki tudja, ezt a fajta büszkélkedést lehet, hogy másoktól tanulták. Templomokban, fészerek homályában ki tudja, mit mutogattak nekik. Miféle dörzsölődéseknek voltak kitéve. Az a fehér, zsenge lelkük ki tudja miféle kivagyi magamutogatásnak volt kitéve.
s így kerültek egy brigádba, vitték őket reggeltől estig dolgozni. És nem fáradtak el, dehogy. Munka után mást se tehettek, csak ettek és aludtak. És ez már megtörtént máskor is a magyarok történelmében. Végül is csak ismételtek egy nagyot. Mert én emlékszem, a lágyabb szoc.-ban sokan mentek nyugatra dolgozni. És a magyar férfiak elhíresülten jó farkakat vittek odaátra. Csak akkor csendben dicsérték.
Ahogy ezeket a jófajta emberkanikat is dicsérnék azok, akik végül engedtek nekik. De naná, hogy hallgatnak. Pláne, ha férjezettek, vagy azért, mert úgy tudom, engedélyt kellett volna kérni a szülőktől. Vagy hogy van? Vagy beleegyező nyilatkozatot kellett volna? És miközben a kulturált világban mindenhez írásos engedély kell, itt, a prérin szépen fejlődnek a szerelembabák.
Az engedékeny, szelíd, könyörületes méhekben.
Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:
