2024.06.17.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Juhász Zsuzsanna: Utolsó pénz

Juhász Zsuzsanna: Utolsó pénz

3 min read
Istenem, ne tűrd, hagyasd már abba vele a vezeklést. Nem hiszem, hogy kell ez neked még. A dicsőségedre kell, a veled való szövetsége erősítésére.

Istenem, ne tűrd, hagyasd már abba vele a vezeklést. Nem hiszem, hogy kell ez neked még. A dicsőségedre kell, a veled való szövetsége erősítésére.

            Hogy hajnalonta, mintha rémálomra ébredne, bele egy ronda, ötven évvel ezelőtti rémálomba, hogy ez az ember elveszi minden pénzemet. Nincs pénzem, mi lesz velünk? Mert halld csak, ötven év múltán se átkozódik, csak nyitja meg újra és újra a szívét a rémületnek. Ahol se ember, se állat, se te, csak a teljes elveszés réme van. Segítség sehol. Csak a kéztördelés, a futkosás ajtóhoz, ablakhoz, hogy jön-e már az ember és hoz-e. Hoz-e pénzt a bányász, aki hozott és elvitt, pontosan úgy, olyan szenvedéllyel. Ahogy te adsz és elveszel, Isten. Tán ezért se tudta átkozni az emberét ez az asszony, mert tehozzád volt hasonlatos. Hát ne tűrj tovább, te magasságos, ne tovább, hogy a józan, de a kártyajátékot annál inkább kedvelő férfi halálát magára vegye ez a jámbor, öreg állat. Igen, Uram, tekintsd csak őt állatnak, ha úgy könnyebb neked. Mert lehet, hogy egyszer kiszaladt a száján a gyűlölet parazsán sisteregve, hogy dögölj meg, dögölj, ha az utolsót, a gyerek kenyerére valót viszed a kártya alá. De ez az asszony mégse volt olyan, Uram, jól tűrő, nem átkozós fajta, hisz’ nézd, hisz’ te látsz színről és színre, hogy ezek a döghúsos, dögevő szavak nem vertek tanyát őbenne, nem fészkeltek soha belé. Nem, mert akkor most nem ébredne újra és újra az elveszés, a gyerekkel együtt való veszés rémülete még ötven év múltán is. Nézd csak! Mentes ez minden átoktól és átkozódástól, olyan ennek a lelke, Uram, mintha ma teremtetted volna, ezért olyan friss, olyan új újra és újra a rémülete. Hát ne hagyd már vezekelni, ha egyszer nincs is miért. Ne hagyd a gőg, a jézuskodás bűnébe esni, hisz’ éppen elég, hogy a férjét, egy hús-vér embert tettél neki hasonlatossá magadhoz. És ő, a bárgyú jószág csak követte földi urát, ahogy te rendelted neki, csak követte a szent családra hajazó életbe. Ne hagyd hát, hogy fiadhoz legyen hasonlatos. Hisz’ rémálomba ébred bele újra és újra, míg ki nem tisztul az agya. S az percekbe telik, Uram, nekem dögletes, neki szégyenletes-rémületes percekbe. Hát mit akarsz még tőle, kell-e neked még.

            Mert tekintsd őt, Uram, nézz rá, ha egy pillanatra is elfelejtkeztél volna róla. Az nem baj, mert ami nekünk a fél élet, az lehet, hogy neked csak a pillád rezdülése, de nézd már! Nézd, nézd a hasát, a hasán a púpot, a bőrig nyomakodó belet. A sérvet, Uram, a lyukat a szétszakadó hasizomban. A gyerek, a gyerek születése szaggatta izmot. Mert úgy nyomták ki belőle a gyereket, aki elől aztán az apja vitte a pénzt el újra és újra. Hozta, de vitte is. Hát szánd meg végre vagy büntesd a balgaságáért, hogy szó szerint vette a könyvet, a misét, a papság fehérségét, szó szerint a vallást, az emberről az isten, a te képedre. De meg is szánhatod, kicsi, öreg már, folyton folyik alulról neki a pisi, így mondja. Nem tudja, mi van vele, de a pisi az mindig, az egy percre se áll el benne. Alul ő már, Uram, olyan, mint folyton sírdogáló, örök könnyező szem.

            Értetlen, buta, de a könnyezést sose feledő szem. Szemben a te mindent látó és értő szemeddel.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.