2024.06.14.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Juhász Zsuzsanna: A bennünk lakó férfi

Juhász Zsuzsanna: A bennünk lakó férfi

4 min read

A férfiak most ismerkednek a bennük lakó nővel, de alapjában véve nem kérnek belőle, és valójában félnek tőle.

           

A nők bezzeg nem félnek a bennük lakó férfitől. Tudják, hogy ez a nyerő. Egyszerűen azért, mert sok tekintetben jobb férfinak lenni, mint nőnek.

            Például a munkaerőpiacon is jobban örülnek a férfinak. Mert nem kér esküvői, gyerekszülési, gyereknevelési és betegségi szabadságot.

            És legfőképpen a férfi évezredek óta tanulja, hogyan kell dominancia-hierarchiában dolgozni, míg a nők csak pár évtizede vannak a munkaerőpiacon.

            És nem tudják, mikor lehet és hányszor a családot előtérbe helyezni a munkahely helyett. Ki kell tapasztalniuk ott, ahol dolgoznak, hogy mennyire lehetnek anyák és feleségek. Mert a munka mellett továbbra is főleg az ő dolguk a háztartás és gyereknevelés. Miközben kevesebbet keresnek, miközben tovább élnek a férfiaknál, a szintén kevesebb nyugdíjjal.

            De általában a mindennapokban olyanok,. Mint a férfiak a munkában. A munkába indulás ugyanolyan átváltozás nekik is. Merevebb, kiszámíthatatlanabb lesz az arcuk. A járásuk határozottabb, azaz férfiasabb. Fizikai jellegű munkahelyen rövidre vágatják a hajukat, hogy egyszerűbb legyen a mindennapos hajmosás. És ők is egyes szám harmadik személyben beszélnek magukhoz. Munka közben önparancsokat osztogatnak maguknak. Eltervezik a következő lépést, munkafolyamatot.

            Viszont a nőknek le kell győzniük az ősi ellenérzést egy másik nő iránt. Az ősi csoportokban elűzték a csoport körül őgyelgő nőstényeket a nők. Az idegen nő újabb táplálandó kölyköt jelentett. De legfőképp harcot, torzsalkodást egy időre. Míg újraépül a nők dominancia-hierarchiája az új taggal bővülve. De valószínű, hogy a férfias munkahelyeken se örülnek a fiúk az új tagnak. És hamar túl akarnak lenni a beillesztésen. Ezért ahol nagy a fluktuáció, ott nem az az érdekes, hogy kik, miért mennek el, hanem sokkal inkább a maradék a lényeg. A hosszabban maradók újra és újra megélhetik, hogy hátrányban vannak, nincs lehetőségük lépni koruk, képzettségük miatt. S mivel a leggyorsabb, legügyesebb új marad, a régiekben újra és újra feléled a lecsúszás réme, megbecsültségben, anyagiakban. A cégnek persze megéri a folytonos szelekció, a folytonos győzzön a jobbik elv. Csakhogy elvész az alkalmazottak biztonságérzete. És épp hogy a legjobbak gondolnak arra a legtöbbet, hogy elmennek, mert tudják magukról, hogy maximális erőbedobással dolgoznak. Teljesítményük fokozhatatlan, akárhány új is jön. És ezért elmennek, vagy másodállást keresnek, nem bírván elviselni a ketrecharcot újra és újra az újakkal, a sokszoros megmérettetést. Mert valóban méltatlan ez a munkahelyi sportoltatás, s csak az marad, akinek muszáj, aki el tudja viselni.

            Hogy újra és újra lebomlik és újraépül a dominancia-hierarchia. Mert felfelé szépen, rejtetten nyalni ki ne tudna? És lefelé rúgni, kicsit és muszájból, azt is ki ne értené? De az állandó ketrecharc elveszi a türelmét a régieknek, és egyre inkább gyanakodva fogják fogadni az újakat. És egyre ellenségesebben. Mert biztonságot szeretnének nők, férfiak egyaránt. Nem at, hogy ketrecbe lökjék őket összeverni valakit, akit nem is ismernek.

            Viszont a nők valahogy gyűjtögetnek a munkahelyükön. Spórolnak egy kis maradék energiát otthonra. Eltervezik már korán, hogy mit vesznek, mit főznek majd otthon. Vagy csak hogy mit csinálnak, ha hazamennek. És így könnyebben viselik el a ketrecharcot, a férfiakénál kevesebb fizetést. Az hogy dolguk van, lesz otthon, felvértezi őket. Páncélt növeszt rájuk az otthon várakozó tojás, a friss citrom a szatyrukban az esti süteményhez. Otthon otthont kell csinálniuk, nagyon jól tudják. Mert a munkahelyekről jön a pénz, igaz, de a családot, ami még mindig minden társadalom alapja, azt a sülő hús, sütemény illata fogja össze. S mivel a munkahelyeken egyre szürkébbek, lecserélhetőbbek vagyunk, otthon kell színt, egyéniséget kapnunk. Valami állandót, amibe kapaszkodhatunk mindenkor, mindenhol. Az, hogy ki mit szeret enni, hogy mennyire szereti a sót, hogy melyik oldalán szeret elaludni, mindegy az. Csak legyen, legyen valami sajátja. Hogy ne felejtsük el, vannak egyéni vonásaink, hogy mind egyéniségek vagyunk. Csak ne felejtsük el, hogy ha eljön egy jobb kor, tudjunk mivel előállni. Mert nem maradhatunk, biztosan nem, csak szürke, névtelen ketrecharcosok. Akiknek neve is csak addig van, míg odabent vannak.

            És talán abban is hasonlítunk a férfiakra, hogy kicsit fellélegzünk, ha valakire rászáll a főnök. És folyton kritizálja, üti-veri, ahol éri.

            Csak azt hiszem, a férfiakkal ellentétben, nem gondolván arra, hogy ez egyszer velünk is előfordulhat, hogy egyszer miránk is sor kerülhet, mi is beszállunk.

            Beszállunk a rászállásba, és mondjuk és soroljuk a saját kritikáinkat, s még az se jut eszünkbe, hogy van köztük olyan is, amit mint titkot bízott ránk a csepült kolléga.

            Mert a kiközösítésben nincs pardon, abban minden lehet ürügy a kiközösítésre. S ha a főnöknek szabad, szabad nekünk is.

            Hisz’ hierarchiában dolgozni, élni nagy önuralmat igényel, nekünk is ki kell engedni néha a gőzt. S ha a froclizott mellé állnánk, tudjuk, tapasztaltuk, hogy az csak olaj lenne a tűre.

            A főnök tüzére. Mert övé itt minden, még a lelkünkkel való játék is.

Juhász Zsuzsanna prózája legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.