Visszaváltható üvegek lesznek rég
elfelejtett emlékeink, az Isten
beváltja valamennyit az utolsó
napon, akárcsak az ígéreteit.
(Fellinger Károly, Negyvennyolc)
Fellinger Károly felvidéki magyar költő és helytörténész, számos verseskötet és gyermekirodalom szerzője, nemrég osztotta meg istenes verseit olvasóival a Parnasszus Könyvek gondozásában. A Chaplin cipőfűzője a szerző 75. kötete, olvasatomban alkotói munkájának figyelemreméltó darabja, mintegy mérföldköve. Ha költői univerzumának megértéséhez elmélyedünk a nyelv és a szimbolizmus összetettségében, a felszínes megértésen túl sikerül feltárni a mögöttes összefüggéseket és jelentéseket.
A két ciklusba szerkesztett 107 opus nagyszerűen példázza, hogy az igazi vers komplex jelentés, szellemi kifejezés a szubjektum feltárására, hiszen a versüzenetek minden esetben az empirikus én valamilyen személyes megtapasztalásának élményfolyamából törnek elő, ahogy Halmai Tamás tömör méltatásában kiemeli; Fellinger Károly út és útvesztő között keresi a találkozás alkalmait, élet és halál között a létezés világát.
Irodalmunk igazán gazdag istenes versekben, ezek a poétikai üzenetek a kétségek és küzdelmek között vergődő embernek segítenek az élet értelmének megfogalmazásában és az útkeresésben, misztikus mélységekben és metafizikai magasságokban egyaránt.
Valójában Fellinger Károly ’sűrű versei’ nem követik a hagyományokat, ha arra gondolunk, hogy a teremtőhöz közeledő, a vele párbeszédet folytatni kívánó verselők elmélkedéseit általában a bűnbánat, a magasztalás, a hálaadás, olykor az Istennel való perlekedés jellemzi; egyszóval a fent és a lent, a kételkedés és az önfeladás, a feltétel nélküli elfogadás illetőleg az alávetettség határozza meg.
Fellinger Károly így fogalmaz kötetnyitó versében az ember Istenhez való viszonyának feltérképezéséhez: Mire ideér a csillag fénye, / a csillag már sehol…felborult autó a művészet, / kerekei még / forognak egy darabig, / elég is / nekünk a hithez
Nem hallgathatjuk el, hogy a vallás napjainkban mintha inkább probléma lenne, mintsem a megoldás része. Ha arra gondolunk, hogy a hit nem felekezeti probléma, hanem olyan égi adomány, amiben benne vannak a magasabbrendűség erői, utalunk a lélek spirituális valóságára. Fellinger Károly istenalakja sem tartozik egyetlen felekezethez sem, nem kötődik ahhoz a követelményhez, hogy a személyes megváltáshoz vezető út feltétele egy etikai- erkölcsi kódrendszer betartása.
Mintha Isten evolúcióját is végigkísérnénk ebben a kötetben, s hajlunk elfogadni Gordon D. Kaufman amerikai teológus megállapítását a versek értelmezéséhez: Az Istennel való párbeszédben nem az egyes ember a partner, hanem az emberiség egésze.
Fellinger Károly Istene földi és égi játszótéren egyaránt jelen van, váratlanul bekukkant hozzánk, majd hirtelen eltűnik, máskor abszurd helyzeteket teremt, egyszóval örök metamorfózisban van, ahogy a Kaleidoszkóp soraiból is kiolvashatjuk: Véletlenekre vagyunk bízva, / gondviselésre, s hogy vannak-e véletlenek, vagy a determináció elkerülhetetlensége határozza meg életmenetünket, nyitott kérdés marad. Kezemben lobogtatott fehér zsebkendőm / elkéri tőlem az Isten… mintha azt nem is ő teremtette volna. / Különbséget tesz hát / a teremtés s maga az alkotás között. […] hatalmas lapát tenyere van…hagyja, hogy / megvívjuk rajta saját kicsi harcunk.
Ha Istent a létezés alapjának tekintjük, akkor az az ismeretlen, ami az erkölcsi rend forrása, ami lehetővé teszi a transzcendentális erőbe vetett bizalom megerősödését. Ehhez azonban szükség van valami romlatlan, gyermeki tisztaságra és naivitásra, úgy, ahogy Fellinger Károly fogalmaz A szivárvány réseit című opusban, ahol Isten Leselkedik, mint egy kisgyerek. / Minél többet lát, annál inkább / láthatatlanná lesz. Gondolhatunk arra is, hogy minél többet megtudunk a világról, minél érthetőbbé válik az univerzum, bizonyos dolgok mégis annál értelmetlenebbnek, befogadhatatlanabbnak tűnhetnek. Ez a kételkedés és bizonytalanságérzés például Fodor Ákos egy haikujában is feloldódik és gyermeki bizalommal szól Istenhez. Nem hiszem Istent, / hanem tudom. Azt hiszem, / hogy ez kölcsönös.
A recepcióban elgondolkodik az olvasó, vajon miért lett a kötet címe Chaplin cipőfűzője.
Chaplin életállomásainak ismeretében, a rendező-színész jól ismert kellékeire gondolva, a jóval nagyobb cipőméret szimbolikus tartalommal telített, helyet biztosít azoknak a lehetőségeknek, melyeket váratlan kihívások kínálnak számunkra, de józan belátásunkra hagyatkozva korlátokat állítunk fel magunknak, nehogy elveszítsük önnön pozíciónkat. Cipőfűzőt még használok, / beállítom vele / a bakancsot, / nem túl szorosra, / nehogy kilépjek a világomból.
Embervoltunk pedig transzcendens perspektívákat nyit, tudni akarjuk, mi a véges valóság létének és végességének oka. Erre utal kellő rezignációval a Capriccio néhány sora is. Az is a halált lélegzi be, / aki örök életű. / Ami elsötétül, / nem leli helyét / megérkezett.
Fellinger Károly versuniverzumában metafizikai magasságok között barangolunk, így a földi szférák körén túl titokzatos természetfölötti világ rajzolódik ki, s a szövegközeli olvasás (close reading) sejteti, hogy a kézzel fogható valóság számára a látszatok világa lesz. Fellinger Károly lírájában a kontextus mindig nyitva áll a tovább értelmezés számára. Megjelenik a posztmodern létbizonytalanság, de minden, ami a tapasztalati világon túl nem mutatható, az érzéki tapasztalat számára hozzáférhetővé válik, hiszen költészenének lényege a rácsodálkozás, az értékmegőrzés fontossága olyan módon, hogy szent meggyőződése,’ szívével lát az ember’. Nem véletlenül hangsúlyozza Kállay Miklós író műfordító és kritikus, hogy a látszatok mögött a költő megsejti a végtelenben gyökerező lényeget.
Ilyen módon a kötetben szereplő versek a fogalmi, képes beszéd nagyszerű darabjai a relativizált létezés megjelenítésére, abszolútumkereső szándékkal. Feltárják, hogy a világ egy különleges, a dolgokon átlátó individuum segítségével számukra láthatóvá válik, s a Bildung-én sajátos képalkotásával önteremtő monológokban szól hozzánk. Hazám az egész labirintus, a fal / visszaemlékezés. /Az égről, ha el-/ tüntetik az elhajtott magzatok a / csillagokat titkos térképet kapunk. Fellinger Károly áttörve a realitások korlátain képzeletét a végtelen dimenzióba tágítja, könnyedén lebeg a valóság felett, s közben megláttatja velünk, hogy a kis igazságok miként erősítik meg a nagy igazságokat. A nyelv az ember gyökere, szavai, / mint a magabiztos fák levelei…A hitetlenség viszont nem az övé, / az lesz mindenből, aminek mi látjuk, / azt visszaadja az egek urának.
A kötet második ciklusában emlékverseket és kortárs alkotóknak ajánlott opusokat találunk. A poétikai cél itt is ugyanaz, lehozni a metafizikai elemeket a megérthetőség intellektuális szintjére, közben nemcsak a valós lények, hanem a lehetséges érzékfölöttiek is belépnek a sorok közé. Mindezt a szerző sajátos képi kapcsolódásokkal teszi hitelessé. (a képzelet, a fantázia kopott / vésőjével eltünteti a forgácsot és / sima márványport, kifogva végül az / örök igazságot, az aranyhalat)
Fellinger Károly kötete nagyszerű lehetőség arra, hogy belássuk, az értelmezéshez túl kell lépni a felszínes olvasáson, bátran úsznunk kell a narratív áramlással, folyamatosan észben tartva, hogy a megközelítés racionális észérvekkel nem mindig elegendő, létélményeink szubjektivitásának elsődlegessége pedig a transzcendenshez való kapcsolódást erősíti bennünk.
Hadd idézzek erre egy gondolatot a Bibliából: A hit pedig a reménylett dolgok valósága és nem a látott dolgokról való meggyőződés.
Csontos Márta cikke legutóbb a Szöveten:
Discover more from SzövetIrodalom
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
