Köves István: Hosszújáratú angyalok

Ilyentájt már se busz, se villamos,
csak a hosszújáratú angyalok járnak erre,
meg néhány eltévedt lakótelepi lúdvérc,
hogy rátérdepeljen a vergődő özvegyasszonyok
zihálva emlékező, verejtékes mellére.
Mint kiürült pékség, békés a város,
ilyentájt már végre kimondhatnál mindent,
nem hallja senki, visszhang akár a kongó kútban,
csak ide-oda verődik, akár völgyöli harangszó.
Aztán csak forogsz, homlokráncolva, szitálod a szót,
s gerinceden, mint akasztottén, végigszánkáz
az emlékező hideg veríték, kerengve sír a kín-sirály,
s végül csak annyit tudsz mormolni mogorván:
nem minden Bonv Ivánból lehet Lear király …

Köves István verse legutóbb a Szöveten: