VERS

Bene Adrián: úgy kezdődött, hogy

vándorcigányok költöztek be reggelre
álmomban a néném fogadta házába
őket láttam darabos magabiztos naiv
balladai nehézkedésű szentandrássy-
festményarcukkal ettek a zöld titkokból
a karavánjuk szaga nélkül is otthonosan
hiszen a fejedelem hívására jöttek fentről
saját készítésű ejtőernyőikkel
a mólóra fehéringes steampunk
verneillusztráció-deszantosokként
ártalmatlanná tenni a kikötő vizeit
újabban veszélyessé tevő víziszörnyet
törékeny sajkákról szigonyaikkal legott
elvégzik másnap addig is törnek a kenyérből
néznek rám nevetnek hiányos fogazattal
hát te szeretsz-e vadászni a vízen
vagy inkább gyémántot farigcsálsz
szabadságról álmodva ebben a lyukban
hát nem tudod
nincsenek csak átmeneti otthonok
mint a gombafonalak a földben
sejtettem hogy valami szubverzív
üzenet lesz ebből nappali fényben
ki kell lépnem a komfortzónámból
mosolygó badass leszek aki levesz
a lábadról vagy az asztalodra köp
nem tudhatod soha ki mennyi
francia szürrealistát olvasott és ne
bretonra meg éluardra gondoljatok
némi vér is folyt ki ott örkény tudta
milyen hasfelmetsző és fantomas világa
a bűn és a rémület varázsa mint esztétikai minőség
valami mély belátást nyújt túl a szokványos para
méterek elfogadásának megkérdőjelezhetetlenségén
mint pszichopatának a szerelem
hormonoknak az endometriózis
korszellemnek a disztópiák unalma

Bene Adrián verse legutóbb a Szöveten: