VERS

Handó Péter: Présből

Mint akin átment

            a kettőhúszas járat,

                        lapulok.

Háttal a tájnak

            tart egy hurok.

Nem mondva áment,

            ruhámon látszik

                        a szentelt vizelet

            még sokáig.

                        Kibírhatnám így a telet?

            Meg akármit?

Csakhogy a rám kent

            gumiabroncson

                        vékonyak a belek.

Vékonyabb

            a hasfal lehetne

                        a gerincem nélkül.

                        Bárhogy is, végül

minden áldozat

            szálkát nyom a szemembe.

Hogy ki- és leterítve vagyok

általatok,

            az is

csupáncsak látszat.

Hogy befolyom a tájat,

            az is.

Hallgatok,

míg mások fáznak,

míg összekaparnak

belőlem valamit

            a hullaháznak.

Vagy maradhatok itt?

Majd fülledt csendet

            lehelnek fölém

                        az állatok?

Miattam vacog

            és hull rám

            egy égi hullám

kavarta eső?

Ez most az első:

a fölkent

                        födém.

                        Így múlok én,

akár a nyers kő,

                        akár az,

            mi fölment

a fölállás alól –

bármiképp és bármi szól,

            bármi is kerül forgalomba.

                        Tekintsetek rám,

            mint halottra!

                        Egyszer, úgy igazán…

Handó Péter verse legutóbb a Szöveten:

One Comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .