Tóth Olivér: A kegyelem

zord tekintetem rácsain belül
fogoly idő csőrébe köpött lelkem
ondónyi cafat a teremtő semmijében
ki kéret végül elkuncsorog tőletek

zápfogába vésett nevem monogramjait
a pusztulás keszkenőit bevérezi
felvértezett méhek vérzenek utánam
az éjjelek ágyassá fogadtak becstelen

s koldus király lógok az éterben csecstelen
a gyónás szentsége köztitokká avanzsált
erénytelen orgona áhítat leng tagjaimon
aránytalan Istenképetekre balzsam minden férc

nyelvvel körömmel szemmel lábbal tépett
vonásaitokba férkőzött anyaság özvegysége bánt
édesnek vallott testidegensége örökségem
nem házalok tovább a gyermekséggel

csámcsoghat rajtam ablakszem kapuszáj sapkatető
hogy megértsék amit ismernek nem lesz elegendő
saját évezredem fonákjára pergetett üvegidőm
kelepelj halált kelepelj életet kezdetet és véget

tűfokra rántott cérnaszál köldök-kötélem
nyakamra-tekert kancsal szeretet böjtöl értem
nem akar másnak nem akar magának
áldozna értem de inkább tova eloldoz

Ádámnak hív most minden bűn és gyönyör
a jóság guillotine-t épít szelíden kiskertemben
sírkertemben pitvarbalangokat omlaszt a nyár
ne sírj ha rád zuhan minden galaxis a zuhanásban

dölyfös anyaIstenek katakombáiban háborúzik az Úr
nem sejti az elmúlást tudja utolsó csontszilánkját is
szemembe fúrom ne fájjon emberi idegensége
tüzes tulipánágyra égetem hamvait egy füst tengeren

máglyára épít sziklát a tenger és tengerre szálló univerzum
árbóca gerincem hátamra vettem a sorsot hát megtartom
hűségem nem lankad a kegyetlenségben szeretek
törten tiportan és mindenhol e honban megtagadva

egy játszó világ halálára gyűjtött csokor kezedbe én leszek
végy mellkasodra vigyél Sionra életet s mondj igent kérlek
váltsd meg az ujjászületést izmaimban s homlokomról az áldást
koszorúját a kisemmizettnek ajándékozd elsőáldozó embrióinak

ne legyek ember míg a férgek engemet tőlük elszeretnek
ne legyek csóktalan senki senkik háza előtt várva rátok
ne legyek árvátok míg kárt vallanak visszaszálló átkaitok
ne legyek rontásra kárhoztató váltó mondatnyi ölelés kegyelem

Tóth Olivér verse legutóbb a Szöveten:

Tóth Olivér: Bababallada