hetyke hajnalfény kaparász ablakomon hívó hangja már-már elvész a csendben ébredj költő fonj karkötőt fűzz kalárist szavakból metaforákat táncoltatva köszöntsd a reggelt itt a pünkösd itt a megújulás
Márkus László verse legutóbb a Szöveten:
Subscribe to get the latest posts sent to your email.
Az indiánnak, amikor még indián akart lenni, nehezére esett eldöntenie, milyen indián akar lenni: olyan-e, aki bölényre vadászik vagy olyan, aki kukoricát termeszt, és a Nagy Szellemhez esőért könyörög. Útmutatást kért a fehér emberek…
Hol volt, hol nem volt, Cigányország kellős közepén, ahova nem merészkedtek soha a romák, volt egy tetejetlen, égig érő jegenyenyárfa, melynek hegye az égben, a gyökere meg a pokolban leledzett.
Kata és Evelin még egy ideig zaklatták a fiatalembert, mindenféle videókat és zenéket küldözgettek neki, Kata pedig szobrot is formázott valami furcsa összefonódó kezekről, ami állítólag az ő Lászlóval való plátói kapcsolatát hivatott szimbolizálni. Úgy,…