2024.06.14.

SzövetIrodalom

A Szövet irodalmi, művészeti és közéleti magazin  legfontosabb célja, hogy teret és lehetőséget adjon íróknak, költőknek, alkotóknak: kezdőknek és ismerteknek, kívülállóknak és fő ízlésformálóknak, fiataloknak és időseknek

Kezdőlap » Földi Erzsébet: Szabadkai panoptikum

Földi Erzsébet: Szabadkai panoptikum

11 min read
Szabadka városhoz való kötődésem elsődleges oka, hogy itt születtem. Ám az összetartozást sok egyéb szál is erősíti. Ezek a családból és az ismerősöktől származó szóbeli- és írásbeli hagyományok, iratok, levelezések, a kapcsolódó irodalom, fényképgyűjtemények, nem utolsó sorban pedig saját élményeim és emlékeim.


Szabadka városhoz való kötődésem elsődleges oka, hogy itt születtem. Ám az összetartozást sok egyéb szál is erősíti. Ezek a családból és az ismerősöktől származó szóbeli- és írásbeli hagyományok, iratok, levelezések, a kapcsolódó irodalom, fényképgyűjtemények, nem utolsó sorban pedig saját élményeim és emlékeim.

Nemrégiben kezembe került Damjanovné Zimmer Sarolta Így éltünk Szabadkán című emlékirat-kötete, amit érdeklődéssel olvastam. Úgy érzem, frissítette, gazdagította, színesítette a már meglévő és szeretettel őrzött régi városképemet.

A kötet nem szokványos családtörténet, nem is napló. Leginkább csapongó, – szerzője szerint „rapszodikus” – visszaemlékezések gyűjteménye, amelyben az alkotó saját családjának, a köreikhez tartozó embereknek s a körülöttük zajló eseményeknek állít emléket.

A kötet nyolc „könyvből”, fejezetből áll, amiket mellékletek egészítenek ki: családfák, családi fotók, eredeti helyszín-alaprajzok, plakátok, előadás-programok, cikkek másolatai, korabeli ételreceptekkel fűszerezve.

A szerző nem fejezte be a visszaemlékezéseit. Ezt a munkát fiatalabb lánya végezte el, aki a szöveget kiegészítő-magyarázó jegyzetekkel látta el, valamint megírta a történet zárófejezetét. Az anyag 1960-ban készült el, és 2003-ban adták ki magyar nyelven, Budapest-Zágráb jelöléssel.

A történet helyszíne egy családi ház, amely több évszázada létezik. Valaha Magyar utca 100. szám alatt szerepelt, most a Zrínyi és Frangepán utca 20. szám alatt jegyzik. Az egykori kapubejárat a Csillag utcáról nyílt, de a másik nagykapu a Magyar utca felé még mindig látható.

A ház régi alaprajza, az egykori kút máig hasonló maradt, hiszen az idők folyamán sem az eredeti, sem az újabb tulajdonosok nem változtattak érdemben az épület és az udvar küllemén, beosztásán.

A ház eredeti tulajdonosa a Balás Piri család volt.

A mellékelt családfák alapján Zimmer Sarolta anyai ági felmenői a Balás Piri és a Piukovich családhoz tartoztak (nemeslevelük Mária Teréziától, illetve II. Rákóczi Ferenctől származott), míg apai ági felmenői a Zimmer és Balzer család tagjai között szerepeltek. Édesanyja Balás Piri Juliska, édesapja Zimmer Ignác.

Zimmer Sarolta 1900. január 31-én, Szegeden született, második gyermekként. (Az első kislány, Zsenike 1894-ben született és négyéves korában bélcsavarodásban elhunyt.) 

A család Aradon élt, igen jó módban. Lovaik, hintójuk volt. Életvitelüket a polgári elit szabályai irányították. Társadalmi kapcsolataik, szokásaik, szórakozásaik, a vendéglátások és látogatások mikéntje rangjukhoz igazodott. Kifinomult ízlésüket tükrözte otthonuk berendezése, a lakás kiegészítői, díszítőelemei. Öltözködésüket a legfinomabb kelmék jellemezték: batiszt, selyem, taft, grenadin, krepp, tüll, csipkék, szalagok.

Sarolta – Sári – Saci kisgyermekévei a Monarchia idején teltek. Nem voltak országhatárok, szabadon és sokat utazgattak. A kislánynak ebből a korszakból csak halvány emlékei maradtak. Sokkal inkább érezte, hogy szülei a lelkük mélyén továbbra is gyászolták Zsenike elvesztését.

Négy éves volt, amikor édesapja meghalt. Ekkor édesanyjával visszaköltöztek Szabadkára, a szülői házba. Sarolta életéből ötvenhét évet töltött itt, ez volt számára az igazi otthon. Szabadkainak vallotta magát.

Gyerekkori emlékei megőrizték a felső és alsó épület szerkezetét, a helyiségek beosztását, a kertben lévő fák, bokrok, gyepágyak, virágágyások elhelyezkedését.

Arra is emlékezett, mennyire szeretett vízben pancsolni. Nagymosáskor zsámolyon állva ő is mosott a cigányteknőben. (Egyébként felnőtt korában is szerette azokat a munkákat, amiket vízzel kellett végezni.)

Miután a kisgyermekévek lassan leteltek, beköszöntött az iskoláskor.

Édesanyja a Miasszonyunkról nevezett Zárdába íratta, a Zrínyi téren (mai Tejpiac). Egyházi iskoláról lévén szó, az oktató-nevelő munkát jól képzett tisztelendő nővérek végezték.

Első osztályban Sarolta sokat betegeskedett és hiányzott a tanításról. Egyébként is visszahúzódó, önmagában bizonytalan személyisége gátolta a közösségbe való beilleszkedését. Nehezen barátkozott és csodálta azokat a lányokat, akik otthonosan mozogtak és viselkedtek a számára idegen környezetben. A nővérek, édesanyja és társnői segítségével bepótolta a tananyagot és sikeresen befejezte a tanévet.

Második osztályban hallott a pánszlávizmusról. Nem értette a fogalom jelentését, éppen ezért meglévő félelmeihez újabbak társultak.

Harmadik osztályban beíratták Landau Géza tánciskolájába, ami a Batthyány utcában működött. (Ifjúkoromban hallottam erről a tánciskoláról, amit később a feleség vezetett. Nevét az emberek – valószínű elhallás miatt – Landor Juliskaként emlegették, s az utcanév Borovo utcára változott.)

Negyedik osztályban az elemi iskolai képzés külön zongoraórákkal bővült.

Az alsós időszakban a fiatal lányok életében az elsőáldozás volt a legjelentősebb esemény.

Ebből az alkalomból Sarolta illendő toalettjéhez glasszékesztyű kiegészítőt kapott, ami emelte megjelenése eleganciáját, finomságát.

Az alsó osztályok elvégzése után édesanyja polgáriba íratta.

A városi diákok naponta bejártak a tanításra, a környékből jövők számára internátus működött.

A bentlakók fekete klottköpenyt viseltek, télen fekete berliner kendővel kiegészítve. A naponta bejárók egyenruhája kék-fehér babos kötény volt, téli kendőjük pedig sárga berliner. Hajukat koszorúba fonták.

A Nőegylet tíz-tizenöt szegénysorsú, de tehetséges lány ellátását teljes egészében magára vállalta. Az iskola patronálásban egyébként Hartmann-né járt az élen.

Az első két év a polgáriban kölcsönös ismerkedéssel telt, növendékek, illetve növendékek és tanárok között. Sarolta harmadik osztályban érezte először, hogy kinyílt számára a világ. A lányok életében barátságok, szimpátiák születtek, majd elérkezett az első szerelmek ideje is, ami mindig boldogsággal kezdődött és gyakran csalódással zárult.

A korra jellemző társasági formáció a kongregáció volt, ami több cél érdekében tevékenykedett. Iskolán kívül tömörítette az ifjúságot, lehetőséget nyújtott a fiatalok további művelődéséhez, irányította érdeklődési körüket, segítette pályaválasztásukat és biztosította szórakozásukat is. Mottóként az önnevelést és az apostolkodást jelölték meg. A Szent Margit kongregáció egy volt a sok közül. Székhelye a Bem utca cifra házában működött. (?)

Ezek a generációk „oly korban éltek itt e földön”, amikor a háttérben nagy történelmi változások készülődtek, később pedig bekövetkeztek. Érdekes módon a kor szereplői gyakran túlléptek a drámai események előszelén, sőt, zajlásukon is, és mindennapi, gyakorlatias dolgokkal kötötték le figyelmüket.

Sarolta a kongregáció mellett tájékozott volt a városhoz kapcsolódó egyéb jelenségekről. Tudott a piroslámpás házról a Wesselényi út és a Lengyel utca sarkán, a Szabadkőműves Páholy létezéséről, csodálkozott azon, hogy Szabadkán bemutatták a Chantaquelle című francia darabot.

Érzékenyen érintették a változások, különösen, ha nem értette a változások okát. Például zavarba hozta a tény, hogy a magyar szimbólumként ismert muskátlit egyszeriben felváltotta a tulipán.

Több jelentős és érdekes esemény maradt meg emlékezetében.

II. Rákóczi Ferenc földi maradványait 1906-ban Rodostóból hazahozták Magyarországra, hogy magyar földben temessék el.

1919-ben nagy ünnepségen emlékeztek meg március 15-éről és a szabadságharcról.

A Zárda főlépcsője hajlatában kialakítottak egy kisoltárt, amit naponta díszítettek, frissítettek.

1912-ben voltak először moziban. A Niagara vízesésről mutattak be egy filmet, amiről később dolgozatot kellett írniuk. Hasonlóan dolgozat témája lett az iskola Nagy kertje, ahova csak kivételes események idején lehetett belépni.

Egy alkalommal Sarolta egyenruhájára ráömlött a tinta. A baleset orvoslása rögtön megtörtént az iskola mosodájába. Amíg várakozott, látta a nagy mosógépeket, mángorlókat, vasalóeszközöket, valamint az itt dolgozó, fehér fátyolos apácákat, akik a mosás, szárítás, vasalás munkáját végezték.

Másik alkalommal az akadozó ellátás miatt télvíz idején szénszünetet rendeltek el.

A polgári negyedik osztályában lerövidítették a tanévet és előrehozott, könnyített érettségivel végeztek.

A nagy történelmi változások – az I. világháború, Trianon, az új jugoszláv állam megalakulása – társadalmi, politikai, gazdasági változásokat vontak maguk után. A megváltozott utcanevek külső, formális változásoknak tűntek, de ezzel együtt jártak a belső, lényegi átalakulások, az emberi normák és a viselkedésformák módosulásai.

A jobb megélhetés reményében sokan eladták a házukat. Sarolta családja is áruba bocsátotta a radanováci szállást. A pénz értéke nem volt tartós, így a kapott összeg gyorsan megcsappant és a jövedelem pótlása céljából kénytelenek voltak kiadni egy szobát az udvari traktusban.

Az emberek a labilis helyzet kiegyensúlyozása miatt következetesen keresték a szépet, a megnyugtatót. Sétákon, rendezvényeken vettek részt, vendégségbe, látogatóba jártak. A megélt traumák után szükségük volt örömre és reményre.

Saroltának többen udvaroltak, megélt kisebb-nagyobb érzelmi hullámverést és egy komoly csalódást is.

Damjanov Jaksa Dalmáciából érkezet, a szabadkai jogi kar hallgatója volt.

Szülei után (édesanyja Alifiren Antonija, édesapja Damjanov Mate) horvát nemzetiségűnek vallotta magát.

Eleinte nem ismerte Saroltát, de a társaságban hallott felőle és érdeklődni kezdett iránta. Miután személyesen is megismerkedtek, ritkán és hosszabb szünetek után találkozgattak. Kapcsolatuk kimért, kicsit távolságtartó barátságnak tűnt, annál is inkább, mert a férfi más irányba is érdeklődést mutatott.

Saroltának imponált a messziről jött idegen, érzelmileg is jobban kötődött hozzá.

Jaksa nehezen haladt egyetemi tanulmányaival, sok időbe telt, amíg diplomáját megszerezte.

Ezek után magánélete is rendeződött, eljegyezte, majd feleségül vette Saroltát.

Kezdetben ügyvédbojtárként dolgozott a városházán, később azonban saját ügyvédi irodát nyitott. Működése nem volt túl szerencsés, általában rossz ügyeket védett és rossz irányba politizált.

A házhoz – ahova benősült – nem volt tulajdonjoga, a továbbiakban mégis ő irányított és döntött a család ügyeiben. Ő lett a családfő.

Nyári ebédlőt (szaletli) építtettek a kertben, ami kitűnően megfelelt a kellemes délutáni kézimunkázáshoz. Leginkább kötöttek, horgoltak, beszövéssel, keresztöltéssel foglalkoztak. Vásároltak batisztot, amiből zsebkendőket szabtak, azsúrral és egy sarkukban hímzéssel díszítették őket.

A kert tele volt virággal. Náluk rezeda, viola, sarkantyúvirág nyílt, a környező kertekben rózsákat, jázmint, orgonát, petúniát (petónia!) neveltek. Illatfelhőben élték a nyári napokat és estéket.

A lakótér csinosítása mellett magukra is adtak, igyekeztek választékosan öltözni, és minden tekintetben fenntartani egy jómódú család látszatát.

Egy alkalommal a spliti futballcsapat vendégszerepelt Szabadkán. A családfő nemzeti-érzelmi kötődésből vendégül látta a házban az egész társaságot.

Jaksa igen kicsapongó életet élt. Többször titkos találkahelyet bérelt az éppen aktuális szeretői számára. Nemcsak az emberek tudtak és beszéltek ezekről az ügyekről, de a feleség is tisztában volt férje viselt dolgaival. Mégis minden alkalommal kimentette őt kényes helyzeteiből, mivel szerette.

A házasságukból két lánygyermek született. 1930-ban Lijerka (nagyanyja nem tudta kimondani a nevét, ezért Baba vagy Babi-nak becézték), 1934-ben pedig Jadranka (Adriatica).

Jaksa a politikai élet változásai során is örökösen konfrontálódott az éppen aktuális rezsimmel és bajba keveredett. Magyarok alatt nagyhorvát érzelmei okán letartóztatták és a Sárgaházba vitték. Sarolta járta ki a szabadon bocsátását. Hasonló esetek előfordultak a Trianon utáni új államban is. Egy időre átköltöztek Magyarországra, de a II. világháborút megelőző bizonytalan helyzet miatt hamarosan visszatértek Szabadkára.

Jaksa kommunista érzelmei ellenére nem volt párttag, de aktívan részt vett az ellenállásban. Barátai között sok mozgalmi ember szerepelt, Mayer Ottmártól Wohl Loláig, Szpáics Szófiától Mikics Jovánig. Ezeket az embereket a hivatalos hatalom üldözte, sőt, adott esetben kivégezte, így a szimpatizáns élete is állandó veszélyben forgott. Ráadásul a házban egy időben ellenzéki lapszerkesztőségek is működtek, pl. a Népszava és a Glas Naroda, majd később a Híd szerkesztősége.

1945 után egy beszéde miatt az új államhatalom sem nézte őt jó szemmel, így az ’50-es években a család Horvátországba költözött.

Babi és Jadranka beszéltek magyarul és horvátul. Mindketten filozófia szakon diplomáztak és mindketten

foglalkoztak irodalmi munkával. Jadranka a Magyar Szó zágrábi tudósítója volt, valamint ő rendezte sajtó alá édesanyja emlékiratait, Babi pedig horvát nyelven írt részletes családtörténetet, Legenda i zbilja címmel.

Jaksáné Zimmer Sarolta családtagjai mára már csak egy kis szabadkai panoptikum szereplői, de életük és ténykedésük emléke eleven képét rajzolja meg a korabeli városnak, különösen annak a városrésznek, amelyben később magam is születtem és tizenöt évet leéltem.

A könyvet azért olvastam érdeklődéssel, mert egyrészt számomra is ismerős eseményeket, szokásokat, szereplőket fedeztem fel benne, másrészt előttem eddig ismeretlen részletekre fény derült.

Következzék kisebb válogatás a már ismert vagy most megismert epizódokból, amelyek nem minden esetben jellemzik a jómódú családokat.

A ház helyiségeit általában meszeléssel frissítették, majd a mintázatot festékbe mártott kisseprővel spriccelték a falra oly módon, hogy bal kézben fogták a seprő nyelét, jobb kézzel pedig ütögették a seprőt. Több színnel végezték el a műveletet, s az így kialakult tarka falfelületen nem látszott még a légypiszok sem.

A mindennapi étkezést egy tányéros terítéssel oldották meg. Először elfogyasztották a levest, majd kitörölték a tányért és megették belőle a főzeléket, feltétet. Végül megfordították a tányért és az aljára tett kaláccsal befejezték az étkezést.

A „giardinett” az ünnepi zsúrok kedvelt fogása volt. Tarka egyveleg alkotta sajtokból, déli- és kandírozott (cukrozott) gyümölcsökből, alma, szőlő, dió, mogyoró, mandulából, cukorkákból, holepnivel (ostyarúd). Előételnek tekintették, bár inkább csipegetőként, csemegeként szolgált.

A kredenc elsősorban porcelán- és üvegnemű tárolására szolgáló konyhaszekrény volt, de evőeszközöket, bizonyos főzőedényeket, főzéshez használt eszközöket is tároltak benne.

A gyermekjátékok közül népszerű volt a csigázás és a karikahajtás. A csigát ostorral, a karikát bottal hajtották.

A kerti virágok leggyakrabban a következők voltak: rezeda, viola, jázmin, sarkantyúvirág, orgona, szegfű, rózsa, tulipán, petúnia, estike, dália, tátogató, kukacvirág…

A kézimunkafajták közül leginkább azsúrozás, keresztöltés, beszövés, hímzés, kötés, horgolás… volt népszerű.

Néhény név a környéken egykor járt és ismert személyek közül: Czigler fűszeres, Czirok lányok (Czirok Ilike), Mihály Cilka, Rehák taxis, Milko Izidor doktor és fia, Aurél, Kosztolányi Mariska és maga Kosztolányi Dezső…

A környék utcái korabeli neveik szerint: Magyar utca, Csillag utca, Tuba utca, Ódor utca, (elhallásból Zódor utcának hittem), Erdő utca, Prágai-híd utca…

A városban jelentős változások történtek. A Barátok templomát renoválták, épült az új városháza, a régi városháza lebontásakor nyert anyagból elkészült a Városi Bérpalota, a régi városháza helyén felépült a Zenede, Palicson a Víztorony, a Vigadó, a Nádasházat átfestették és felújították a nádfedelet, barokk stílusú szállót építettek, felállították a két kék Zsolnay vázát. A városban bevezették a gázt és a villanyt, megindult a villamosforgalom, 1912-től megkezdte működését a villanytelep. A gyáripar fejlődésével egyes szabadkai üzemek Európa szerte ismertté váltak, így például a Conen és Hartmann húsfeldolgozó üzem, a Goldner jégszekrénygyár…

Legismertebb városi cukrászda a Füredi cukrászda volt.

Felépült a Kakas iskola, amely nevét a sarki vegyeskereskedő nevéről kapta.

1910-ben Szárics János gépével a lóversenytéren a levegőbe emelkedett…

Nagyböjtben „böjti szelek” fújtak.

Nagypénteken böjtös étkezés volt: bodag, tojás, szardínia, olajos káposzta. Ez a menü érvényben volt nagyszombaton is. A feltámadás szertartását alkonyatkor tartották. Húsvét vasárnap reggel fehér abroszba csomagolva vitték az ételt szentelésre a templomba és a tisztelendőnek hálapénzt adtak.

Húsvét hétfőn volt a locsolkodás napja, amikor piros tojást ajándékoztak a locsolónak és virágot tűztek a kabátjára.

Májusban májusi litániára jártak a kápolnába.

Mindenszentekkor temetőjárás után sült gesztenyét vásároltak, amit odahaza elfogyasztottak.

A Magyar utcán évente háromszor volt nagy felvonulás.

Szent Rókus napján a városi kápolnától indult a menet imádkozva, énekelve a Kiserdő bejáratánál álló Szent Rókus szoborhoz.

Május elsején a munka ünnepéről emlékeztek meg a Kiserdőben, ez volt a majális. A Magyar utca elején májuskaput állítottak fel, amit zöld ágakkal, szalagokkal díszítettek.

Pünkösd hétfőn a Katolikus Nőegylet tombolával összekötött vásárt tartott a Kiserdőben. Ezen a napon, a Magyar utcán és környékén lévő házak előtt felseperték és fellocsolták az utcákat. Az érkező hölgyek egyik kezükkel szoknyájukat felfogva tipegtek, a másikkal napernyőjüket tartották maguk fölé.

Ezzel zárul a panoptikum, az emlékezések tárháza, amelynek ajtaját az Így éltünk Szabadkán című könyv megnyitotta előttünk.

A Ház, amelyhez sok egykor élt személy és esemény emléke kötődik, érdemes arra, hogy az utókor tisztelettel tovább őrizze és megmaradjon, mint kis, élő, szabadkai Panoptikum…

Földi Erzsébet legutóbb a Szöveten:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

© 2021–2023 | SzövetIrodalom | Minden jog fenntartva | Newsphere by AF themes.